Kékegyi Szimonetta bizonyult a legszebbnek Szegeden + FOTÓK



Kilencedik alkalommal rendezték meg a Szeged Szépe gálát szombat este az IH Rendezvényközpontban, a tizennégy döntős közül a zsűri Kékegyi Szimonettát választotta meg Szeged szépének.
A szépségversenyen, amellyel a korábbi évekhez hasonlóan a mellrák elleni küzdelemre, az állandó szűrés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, a döntősök háromszor is megmutatták magukat, a változatos ruhaköltemények mellett különböző tánckoreográfiákat is megcsodálhatott a közönség a versenyzők szépségén felül. Mindemellett a Dolce Dance és Pálinkó Lujza Tánciskola táncbemutatói, a My77 és Kathia Dobo divatbemutatói is a műsor részét képezték, valamint
Tabatabai Nejad Flóra
,
Ancsányi Ivett
és
Matuska Tímea
énekkel tették még emlékezetesebbé a gálaestet. A tizennégy döntős szépség számos jótékonysági programon vett részt az elmúlt hónapokban, legutóbb negyven raklapnyi, összesen 15 tonna
minőségi állateledelt gyűjtötteka Tappancs Alapítvány védencei és a Szegedi Vadaspark lakói számára, de már
augusztusban is segédkeztekaz állateledel-adományozásban, illetve
gulyáslevest főztek és palacsintát sütöttekaz ÁGOTA Alapítvány fiataljainak.

A legszebb versenyző kiválasztásának korántsem könnyű feladatát közismert, szakmájukban elismert és társadalmilag hiteles személyek látták el a zsűriben. A zsűri elnöki posztját
Győrfi Pál
, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR igazgatója töltötte be, de a tagként jelen volt
Kulcsár Edina
Miss World Hungary 2014 Szépségkirálynő, a Miss World 2014-es Világverseny I. Udvarhölgye, az Education Kulcsár alapítója,
Pálinkó Lujza
versenytáncos, 20-szoros magyar bajnok, a Magyar Táncsport Szakszövetség pontozóbírója, aki az RTL Klub Szombat Esti Láz című mindhárom műsorában zsűrizett és saját névvel tánciskolát is alapított 2002-ben, illetve
Hódi Pamela
modell, a M77 reklámarca, valamint a zsűriben helyet kaptak a rendezvény és a mellrák elleni küzdelem támogatói. A zsűri számos szempont alapján értékelte a látottakat, legfontosabb tényezőként a kisugárzást emelték ki, de sokat nyomott a latban a mozgás, az arc, a teljes összhatás alapján született meg a végső döntés, az egy legszebb kiemelése, amely szinte lehetetlen küldetésnek tűnt. Mindazonáltal mégis született végeredmény a kilencedik Szeged Szépe gálán: a különdíjasok közül a modell kategóriában
Polereczki Doroti
lett a győztes, a fitnesz kategóriában
Farkas Tamara
bizonyult a legszebbnek, bécsi utazást nyert
Turzai Henrietta
, valamint egy egész éves VIP belépővel gazdagodott a Sing-Sing Music Hall-ba, a Retro Klubba és a Tisza DOKK-ba Farkas Tamara,
Kékegyi Szimonetta
és
Kismarczi Villő
. A zsűri döntése szerint Kékegyi Szimonetta lett Szeged Szépe 2016-ban, akinek a fejére a
tavalyi győztes, Cvijin Blankahelyezte fel a koronát. Az első udvarhölgynek Kismarczi Villőt választották meg, a második udvarhölgy címét pedig Turzai Henrietta nyerte el. A három helyezett egy-egy fehérarany gyűrűt, valamint Printker ajándékcsomagot és M77 utalványt vehetett át, a szépségkirálynő pedig Napfényfürdő Aquapolis Szeged wellness csomaggal lett gazdagabb.