Bulvár

Előzetesben a román állampolgárokat bántalmazó három forráskúti férfi

Előzetesben a román állampolgárokat bántalmazó három forráskúti férfi

2016. szeptember 28., szerda
Előzetesben a román állampolgárokat bántalmazó három forráskúti férfi

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akiket társtettességben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása október 28-ig tart.

A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsíthatók az alábbiakkal: A gyanúsítottak szeptember 25-én éjjel az egyik gyanúsított üzletvezetése alatt álló forráskúti vendéglőben italoztak. A vendéglőben tartózkodott a román állampolgárságú, de magyar anyanyelvű két sértett is, akik tavasz óta idénymunkásként a mezőgazdaságban dolgoztak Forráskút környékén. Az este folyamán mind a sértettek, mind a gyanúsítottak - ezidáig ismeretlen mértékű – alkoholos befolyásoltság állapotába kerültek, és közöttük szóváltás alakult ki, melynek során F. Z. J. gyanúsított egy gázsprayvel lefújta a sértetteket, majd mindkettejüket megütötte, akik az ütés következtében a földre kerültek. A dulakodásba becsatlakozott a másik két gyanúsított is, akik közül az egyik a földön fekvő I. S. sértettbe 3-4 alkalommal belerúgott. A sértettnek az elszenvedett bántalmazás következtében 2 foga kitört. A gyanúsítottak a sértetteket az utcára lökdösték, akik megpróbáltak a helyszínről elmenekülni. A gyanúsítottak I. J. sértettet utolérve megütötték, majd a földre került sértettet több alkalommal megrúgták, végül magára hagyták és visszamentek a vendéglőbe. A sértett ezt követően felhívta az ismerősét, aki őt az SZTE Sürgősségi Osztályára szállította. A sértett időközben kialakult bal oldali légmell sérülésére figyelemmel súlyos életveszélyes állapotba került. A sérülés gyógytartama 8 napon túlira tehető. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak - szabadlábon hagyásuk esetén - mind egymással, mind a tanúkkal felvehetnék a kapcsolatot, és ily módon egymás, valamint a tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárás megnehezítésére vagy meghiúsítására törekednének, ezért előzetes letartóztatásuk mindenképpen indokolt. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be is, így a végzések nem emelkedtek jogerőre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.