Versmondó verseny roma gyerekeknek Kiskundorozsmán


Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a roma városi versmondó versenyt a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban.
A megmérettetésre nyolc szegedi iskolából érkeztek gyerekek, akik között a zsűri végül két korcsoportban hirdetett eredményt, valamint a versengés szoros mivolta okán két különdíj is gazdára talált. A fődíj mindkét kategóriában egy-egy tablet volt, de egyetlen résztvevő sem ment haza üres kézzel, mindenkinek jutott oklevél és ajándék. A rendezvényt a szegedi önkormányzat, a kiskundorozsmai művelődési ház, valamint
Mihálffy Béla
és
Lauer István
önkormányzati képviselők támogatták.
A végeredmény:
"Kicsik" korcsoport:
1. Farkas Zoltán (Alsóvárosi Általános Iskola) 2. Kovács Vivien (Szegedi Jerney János Általános Iskola) 3. Farkas Gréta (Szegedi Dózsa György Általános Iskola) Különdíjas: Kolompár Cintia (Szegedi Orczy István Általános Iskola)
"Nagyobbak" korcsoport:
1. Dékány László (József Attila Általános Iskola és Szakiskola) 2. Farkas Alexandra (Alsóvárosi Általános Iskola) 3. Böngyik Vivien (József Attila Általános Iskola és Szakiskola) Különdíjas: Kovács János (Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskola)