Jogtalanul vett birtokba egy nem használt hódmezővásárhelyi zártkerti szerszámos bódét egy 30 éves helybeli férfi, aki ott kenderpalántákat tartott. Ellene kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A kert tulajdonosa január 8-án tett bejelentést a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes a bekerítetlen telkén levő fészert feltörte, majd egy másik lakattal lezárta. Azt levéve a tulajdonos ott kendernövényekre bukkant. A bejelentést követően a rendőrség a helyszínen 120 tő kannabiszt, továbbá kábítószergyanús száraznövényt és növényi magot foglalt le. A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével a hódmezővásárhelyi
Gy. Bence
gyanúsítható megalapozottan. A rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves férfi 2015. októbere és 2016. január 8. között, pontosabban meg nem határozható időpontban, jogtalanul használatba vette a szerszámos bódét, majd ott jelentős mennyiségben összesen 120 tő kannabiszt termesztett. A férfi kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.