Bulvár

Gondozó nevel egy pingvinfiókát a Szegedi Vadasparkban

Gondozó nevel egy pingvinfiókát a Szegedi Vadasparkban

2015. november 18., szerda
Gondozó nevel egy pingvinfiókát a Szegedi Vadasparkban
pingvin_zooszeged

Gondozója nevel egy pápaszemes-pingvinfiókát (Spheniscus demersus) a Szegedi Vadasparkban, a néhány hetes madár az első kritikus időszakot átvészelve szépen cseperedik - közölte Veprik Róbert igazgató.

Az állatkert pingvincsapatának egyik szülőpárja október végén költött ki két fiókát. A hímet és a nőstényt a többi pingvin azonban elkezdte zaklatni, sőt a fiókákat védő apát meg is sebesítették. A családot ezért elkülönítették, az egyik fióka azonban annyira gyenge volt, hogy úgy döntöttek, kézben neveli föl az egyik gondozó. A fióka - amely szerencsére hamar elfogadta a "pótmamáját" - kezdetben három óránként kapott heringből és a szükséges vitaminokból, tápanyagokból készült pépet. Idővel egyre nagyobb méretű haldarabokra szoktatják rá, majd egész halakat eszik majd - ahogy az idősebbek. A szakemberek arra törekszenek, hogy felnőve visszakerülhessen a csapatába, ahol már vannak korábban szintén kézben nevelt pingvinek. A csapat tagjainak agresszív viselkedését feltehetően az okozta, hogy a pápaszemes pingvin párok a kolónián belül megküzdenek a jó költőhelyekért, és a magasabb rangúak igyekeznek kiszorítani a környékükről a lehetséges riválisokat. A kispingvin szülei alacsony rangúak a csapatban, nem tudták elfoglalni egyik mesterségesen kialakított odút sem, a kifutó sarkában, nyílt színen költötték ki a tojásaikat. A pingvinek monogám, életre szóló kapcsolatban élnek a kolónián belül, és mindkét szülő szerepet vállal a fiókák felnevelésében. A költési idő valamivel hosszabb, mint a legtöbb madárnál, akár 42 nap is lehet. Többnyire 1-3 tojást raknak. A fiókák elválasztása körülbelül két hónapos korukban kezdődik, ekkortól tanulják meg, hogyan szerezzenek táplálékot maguknak. A természetben tengerre szállnak, az állatkertekben azt kell megtanulniuk, hogyan vegyék el a táplálékot a gondozójuk kezéből. A pápaszemes pingvineket fajmegmentési program (EEP) keretében tartják Szegeden, így szaporításuk természetvédelmi érdeket is szolgál. A természetben a legnagyobb problémát az élőhelyek pusztulása, a tojásvadászat és a kevesebb táplálék mellett a Dél-Afrika térségében sajnos nem ritkán előforduló olajtanker-katasztrófák jelentik. Egy-egy ilyen tragédia alkalmával ezrével pusztulnak a pingvinek is. A pápaszemes pingvinek 2011-ben érkeztek a Szegedi Vadasparkba. A fiatal egyedek idővel párba álltak, majd 2014-ben ki is kelt az első két fióka, amelyek ma már a csapat teljes jogú tagjai. Elképzelhető, hogy a közeljövőben még újabb pingvinek jönnek világra a külső kifutóban kialakított mesterséges odúkban.

Gondozója nevel egy pápaszemes-pingvinfiókát a Szegedi Vadasparkban - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=589966

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 18.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.