Kézműves napot tartottak Sándorfalván



A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozata, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezete, valamint a sándorfalvi önkormányzat kézműves napot szervezett július 4-én a sándorfalvi Pallavicini-kastély parkjában. Az elsősorban a hagyományok ápolása, a kézműves mesterségek iránti tisztelet kifejezése, a kézművesek munkáinak, míves termékeinek, alkotásainak bemutatása volt.
Idén egy ünnepélyes szakképzési programmal, a közelmúltban végzett kereskedő, épület- és szerkezetlakatos, hegesztő és fodrász mesterek mesterleveleinek átadásával gazdagodott az egész napos program. A mestereknek járó oklevelek átadása után
Kőkuti Attila
, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke beszédében kiemelte a céhes időkben jellemző minőségi megkülönböztetést, melyben a mester a szakma csúcsát jelentette. A Kamara ezt hozná vissza a magyar szakképzésbe. Ezzel segítve, hogy a szakemberek ismét magas színvonalú szaktudással vehessenek részt a nemzetközi versenyben. Hozzátette: ehhez át kell alakítani, meg kell erősíteni az iskolarendszert, és színvonalas gyakorlati képzőhelyeket kell bevonni. Ezért született az a rendelkezés is, hogy szeptembertől csak mester végezhet gyakorlati képzést, továbbá ezért indította el a kamara mestervizsgára felkészítő tanfolyamait, aminek kézzel fogható eredménye máris látható – utalt a frissen avatott mesterekre. A rendezvényen a mesterségek és a mesterek munkáinak bemutatása mellett családi programok fogadták a résztvevőket. A koncertek mellett divatbemutató színesítette a VI. Kézműves Napot. A Szeged Szépe verseny indulói az Aphrodite Szalon ruhakölteményeiben mutatták be a most avatott fodrászmesterek által készített frizurákat.