"Járd ki lábam, járd ki most..." - a Muzsikás a Karolinában muzsikált

Mitől lesz tapadós a vonón lévő lószőr? Hogyan kell beletenni a zenébe a lüktetést? Hogyan lesz a brácsából kontra? Mi az a csodálatos hangszer, ami mindig kézre esik? Hol lakik a hegedű lelke? Mit tettek a néhai falusi lányok, amikor már nem tudták a jókedvüket magukba fojtani? Ezekre a kérdésekre is választ kaptak a szegedi Karolina Katolikus Általános Iskola és Gimnázium kisdiákjai azon a rendhagyó énekórán, melyet a Muzsikás együttes tartott május 7-én.

"Többen ülve is táncoltatok, gratulálok, mert ez különlegesség!" - az első zeneszám után - nagy derültség közepette - így dicsérte meg kis hallgatóit a Muzsikás együttes egyik tagja,

Sipos Mihály

. A gyerekek földön ülve hallgatták és nézték végig a muzsikával, hangszerbemutatóval és hagyományismereti érdekességekkel teli órát. Néha szinte táncra perdültek közben. A világhírű, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes ezúttal három taggal érkezett. Sipos Mihály úgy vallott saját hangszeréről, hogy míg Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, az ember a saját képmására alkotta meg a hegedűt. Nyaka, lába, teste, sőt még lelke is van. A dallamot a hegedű viszi, de vidámabban szól a muzsika, ha kíséret is akad, ezért került elő a nagybőgő és az a nagyra nőtt hegedűre emlékeztető, de csak háromhúros hangszer, amelyet Erdély-szerte kontrának neveznek. A Muzsikás 2004-ben még saját erőből indította el a koncertsorozatot, mára a MOL támogatásával több száz iskolába eljutottak, méghozzá úgy, hogy az intézményeknek ez nem került pénzbe. "Köztudott, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni" – mondják Sipos Mihályék. "Kodály Zoltán szerint a legjobb már kilenc hónappal a születés előtt. Kimutatták, hogy a rendszeres zenei élmény a fegyelmet, a koncentráló képességet és a teljesítményt is fokozza. A rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzene egyszerre ősi és modern, mindezeket a szerepeket képes betölteni" - ezért tartja fontosnak a Muzsikás a jövő nemzedéke számára a népzene megismerését, befogadását. "A bőgős bácsi begyantázza a vonóját, és most olyan dallam következik, amit már ezer éve hozunk magunkkal." A karolinások fújták, a népzenészek pedig, akik rendszeresen fellépnek a Zeneakadémián és más európai koncerttermekben, húzták, hogy "Hej, Dunáról fúj a szél..." Aztán a gyerekek rácsodálkoztak a Kárpátok ormairól érkezett hangszerre, a gardonra, amelynek húrjai vannak, mégis ütős. Elámultak

Éri Péter

dunántúli hosszú furulyáján is, és akkor majdnem vége lett az örömzenének. "Odapislantottam az órámra, bizony, eltelt az idő. Vagy akartok még maradni?" – kezdte a búcsúzkodást

Hamar Dániel

. "Igeeen!" - kiabálták kórusban a zöld köpenyes iskolások. Hamar Dániel végül még a kalapját is megemelte a karolinás gyerekek előtt, olyan hitelesen csujogattak a lakodalmi muzsikára. Nem parancsol senki most...