Bulvár

A fény éve: 1400 kilométeres fénystaféta indul Szegedről

A fény éve: 1400 kilométeres fénystaféta indul Szegedről

2015. május 19., kedd
A fény éve: 1400 kilométeres fénystaféta indul Szegedről
lezershow

Ezernégyszáz kilométeres fénystaféta indul csütörtökön napnyugtakor Szegedről, az emberek által egymásnak továbbított fényjelek várhatóan két óra alatt járják körbe az országot.

Csiszár Imre

, a fény nemzetközi éve Csongrád megyei szervezőbizottságának titkára elmondta, hogy az első jelet a Szeged határában épülő lézerközpontnál adják le, és a Fogadalmi templom tornyában fogadják, innen pedig a szőregi templomtoronyba küldik tovább. A staféta résztvevői magaslati helyeken – kilátókban, vadászleseken, templomokban, toronyházak tetején – állnak majd. A jelet lámpákkal, lézerekkel, jelzőrakétákkal, stroboszkópokkal adják tovább. A fényjel előre láthatólag tíz órára ér vissza a Tisza-parti városba. A fénystafétához több településen is kísérőrendezvények kapcsolódnak, ezek közül az egyik leglátványosabb a szegedi lesz, ahol ezer négyzetméteres színes fényábrát raknak ki a résztvevők a Dóm téren. A számítások szerint a fény éve logóját mintegy háromezer ember közreműködésével jelenítik meg mobiltelefonok és táblagépek segítségével. Az ábra kirajzolásához a mobileszközökre alkalmazás készült, melyet az esemény honlapjáról tölthetnek le a résztvevők – közölte a szakember, hozzátéve: a téren lézeres bemutató is várja majd a látogatókat. A fény nemzetközi éve alkalmából Csongrád megyében változatos ismeretterjesztő programok, előadások, kiállítások, képzőművészeti tárlatok, nyári táborok várják az érdeklődőket, elsősorban az általános és középiskolásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.