Kenguru és emu született a vadasparkban



A vadasparkban született Bennett-kenguru a bizonyíték rá: albínó kengurunak nem feltétlenül lesz fehér a kicsinye! Az erszényes mellett egy kis emu születésének is örülhetnek a gondozók, és persze a látogatók.
A tavasztól nyár elejéig tartó időszakban a Szegedi Vadaspark rendszerint egy nagy erdei szülőcentrumhoz hasonlít, annyi újszülött világra jöttének örülhetünk ekkor. Most az ausztráliai részleg gazdagodott egy csöppséggel, egyben a látogatók is meggyőződhetnek róla: fehér kengurunak nem feltétlenül lesz fehér a kölyke! A vadasparkunkban született albínó Bennett-kenguru (Marcropus rufogriseus) nőstényünk „zsebéből” már elkezdett kijárni a vad, vagyis szürkésbarnás színű kölyke. Nem ő az egyedüli kenguru kicsi, rajta kívül még 3 erszény van tele a vadasparki kenguru csapatban.
A kenguruk szomszédságában is megtörtént az örömteli esemény, csak itt tojásból kikelve bukkant elő a család legifjabb lakója, egy kis emu (Dromaius novaehollandiae). A további különbség, hogy ezen ausztrál futómadárnál nem az anya, a tojó, hanem az apa, a kakas költi ki, majd neveli a csibéjét. A felnőttekkel szemben, a kis emu csíkos, ami a rejtőzködést szolgálja – ennek hatékonysága jól megfigyelhető az erdei kifutóban. Mind a kisemut, mint a kenguru kicsiket meg lehet tehát figyelni, bár adott esetben némi türelem szükséges, míg a szemünkkel felfedezzük őket. Megéri!
Albínó mamától született barna Bennett-kenguru, de a kis emu sem kamu! Cukiságokkal gazdagodott a vadaspark :)Cikk: http://szegedma.hu/?p=528502
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 16.
