Bulvár

Csongrád megyei családok versenyeztek közlekedésbiztonságból

Csongrád megyei családok versenyeztek közlekedésbiztonságból

2015. április 28., kedd
Csongrád megyei családok versenyeztek közlekedésbiztonságból
kozlekedesbiztonsag

Tizenkét Csongrád megyei család mérhette össze tudását közlekedési ismeretekből.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága április 25-én rendezte meg Szegeden a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő Csongrád megyei döntőjét, melyre Szegedről, Szentesről, Makóról, Szegvárról és Kistelekről érkeztek a résztvevő családok. Az eseményen a versenyzők KRESZ tesztet töltöttek ki, majd a szülők vezetéstechnikai ismereteiket mérhették össze, a gyermekek pedig ügyességi pályán kerékpárral hajtottak végre közlekedési feladatokat. A versenyen a legeredményesebbnek a Cserhalmi család bizonyult. Ők képviselik megyénket Mogyoródon, a Hungaroringen, 2015. június 21-én megrendezendő közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. Második helyen a Bakacsi család végzett, míg a harmadik helyezést a Marton család tudhatja magáénak. A „dobogósokat” a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a Porsche Inter Auto Hungaria Kft-vel együtt értékes ajándékokkal jutalmazta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.