Bulvár

Árva vidrakölyköt fogadott be a Szegedi Vadaspark

Árva vidrakölyköt fogadott be a Szegedi Vadaspark

2014. július 3., csütörtök
Árva vidrakölyköt fogadott be a Szegedi Vadaspark
vidrakolyok_vadaspark

Egy - vélhetően - árva vidrakölyköt fogadott be a Szegedi Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontja - adta írül közleményében az intézmény.

"Hosszú ideje szinte menetrendszerű, hogy évente egy vidrakölyköt fogad a Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontja. Idén sem maradtunk felnevelendő vidra nélkül, június 17-én hozták be a 7-8 hetes kisvidrát, amely feltehetően elvesztette az anyját. A vidra-esetek effajta gyakorisága végül is örvendetes, hiszen azt jelzi, stabil az állomány a régiónkban. Magyarország amúgy is európai vidrahatalomnak számít, hiszen számos országban vagy kipusztították, vagy az eltűnés szélén áll a vidra. Emiatt többfelé is próbálkoznak a visszatelepítésével. Hazánkban a szigorú védelemnek és a kedvező élőhelyi adottságoknak köszönheti a viszonylagosan jó helyzetét. Az idei kisvidránkat a szegedi Boszorkányszigeten, egy vízparti telephelyen találták, onnan került be a Vadasparkba. A kezdetben még nagyon félénk kölyök néhány napig, főleg esténként nagyon kereste, hívogatta anyját, majd egyre inkább elfogadta az emberi nevelőszülőjét, most már őt keresi fütyülésre emlékeztető hangokkal. A felnevelése embert próbáló feladat, nappal és este is 3-4 óránként eszik. Szerencsére már a kezdetektől elfogadta a macskatej pótló tápszert, illetve a cumit, és azóta is szépen eszik. Mint a menyétfélék általában, a vidrákölykök is nagyon játékosak, igénylik az állandó törődést. Sőt, már most elkezdtük ismertetni a vízzel, igaz, még csak egy lavór formájában. Ahogy felcseperednek nálunk a vidrakölykök, a szándékunk az, hogy visszavadítsuk őket. Ez többnyire akadály nélkül meg szokott történni, de olyan is előfordult, hogy a viselkedése miatt inkább állatkerti környezetben tartjuk tovább az állatot. A jelenleg a vidrabemutatóban élő fiatal hím, Nimród tavaly került a Vadasparkba, és bár gondozása nem tért el a többiekétől, azoknál jobban ragaszkodik az emberi társasághoz, így egyelőre nálunk maradt" - írja a Szegedi Vadaspark közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.