Bulvár

Vádat emeltek a zsaroló, uzsorázó kábítószer-kereskedő ellen

Vádat emeltek a zsaroló, uzsorázó kábítószer-kereskedő ellen

2014. április 2., szerda
Vádat emeltek a zsaroló, uzsorázó kábítószer-kereskedő ellen
kabitoszer_uzsora_nagymagocs

Zsarolt, uzsorázott és kábítószert termesztett egy férfi Nagymágocson - tájékoztat a police.hu.

2013. július 4-én ütöttek rajta a Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói egy nagymágocsi tanyán, ahol jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le.

J. Dániel

két fóliasátorban 65 tő kendernövényt termesztett. A házkutatáson a rendőrök mintegy 3,5 kilogramm szárított, fogyasztásra előkészített marihuánát is találtak. A nyomozás adatai szerint a 32 éves fábiánsebestyéni fiatalember terve az volt, hogy kábítószer értékesítéséből tartja el magát, illetve abból törleszti adósságait. A szakértői vélemények alapján a tanyán lefoglalt kábítószer hatóanyag tartalma jelentős mennyiségnek minősül. J. Dániel előzetes letartóztatását követően több sértett tett feljelentést a rendőrségen, akik arról számoltak be, hogy pénzt kértek kölcsön a terhelttől, aki azután jelentős kamatot számított fel. Volt olyan, aki 70 ezer forint után 800 ezer forintot fizetett vissza. A megalapozott gyanú szerint a 32 éves férfi a zsarolástól sem riadt vissza, hogy követelésének érvényt szerezzen. Egy barátját és annak autóját 300 ezer forintért szállította haza Hollandiából, de az évek alatt több mint egymillió forintot hajtott be rajta. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette kísérlete, uzsora bűncselekmény bűntette, zsarolás bűntette és önbíráskodás bűntette elkövetésével gyanúsította meg J. Dánielt. A nyomozást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségnek megküldték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.