Bulvár

Tábor a biztonságos közlekedésért + FOTÓK

Tábor a biztonságos közlekedésért + FOTÓK

2013. július 8., hétfő
Tábor a biztonságos közlekedésért + FOTÓK
biztonsagos_kozlekedes08_gs

A Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság az idén is megrendezi a XVI. Közlekedésbiztonsági Nyári Táborát Szeged-Gyálaréten július 8-tól 12-ig.

Szilágyi Róbert

rendőr alezredes, rendészeti igazgató a tábor megnyitóján elmondta, a közelmúltban Szeged adott otthont az országos diákkerékpáros versenynek, melyen a Csongrád megyei gyerekek szépen szerepeltek. A tábor célja kettős: egyrészt szeretnék jobban megismertetni a gyerekeket a közlekedési szabályokkal és a baleset-megelőzési tudnivalókkal, másrészt a nyári tábor természetesen kikapcsolódási lehetőséget is nyújt a fiataloknak. A gyerekek különböző rendőrségi bemutatókon vehetnek majd részt, lesz például ujjlenyomatvétel, illetve határőr-, tűzoltó-, kutyás, bűntechnikai és fegyverbemutató is, a diákok a rendőri munka olyan részleteivel is megismerkedhetnek, amit a hétköznapi emberek nem látnak. Emellett sportolásra és strandolásra is lesz lehetőségük a gyereknek, és ellátogatnak például a kecskeméti katonai repülőtérre is.

A táboron 25 általános iskolás diák vesz részt Csongrád megyéből, illetve néhányan Temesvárról is érkeztek, főként a felsősök számára szerveznek hasznos programokat - mondta el portálunk Vad Róbert rendőr őrnagy, az MBB titkára. Hozzátette: szeretnék, ha a gyerekek olyan ismeretekkel gazdagodnának, amelyek a biztonságos közlekedésüket segítik, ezért az ő nyelvükön, játékos formában próbálják átadni a legfontosabb közlekedési és baleset-megelőzési információkat. Azt is megtudtuk, főként olyan diákok kaptak meghívást a táborba, akik már tettek valamit a közlekedésért, versenyeken vagy pályázatokon eredményesen szerepeltek, mint például a ruzsai diákok, akik országos versenyeken is megállják a helyüket. A táborban segítő tanárok is Ruzsáról érkeztek, Vad Róbert elmondta, ezek a pedagógusok nagyon sokat foglalkoznak a gyerekekkel, meg is van az eredménye. A rendőr őrnagy arról is beszélt, igyekeznek a közlekedők minden rétegéhez valamilyen módon eljutni, hogy a megfelelő ismeretek birtokában minél kevesebben szenvedjenek balesetet. A gyerekek az iskolában számos fontos dolgot tanulnak, de a közlekedési ismeretek is elengedhetetlenek. A szervezők tisztában vannak azzal, hogy ennek a nevelésnek hosszútávon lesz majd meg az eredménye. "Bízunk benne, hogy nem csak a statisztikákban, hanem a közlekedésmorálban, a mentalitásban is javulás mutatkozik majd" - összegzett Vad Róbert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.