Bulvár

Utazás: Középpontban a gyerekek!

Utazás: Középpontban a gyerekek!

2013. június 7., péntek
Utazás: Középpontban a gyerekek!
gyerekek

Június 8-án, pontban 10 órakor ismét megnyit Magyarország legnépszerűbb, legnagyobb családi eseménye, hogy számtalan programmal várja mindazokat, akik évek óta rendszeresen visszatérnek átélni a zenés-táncos-mesés-tanulós-felfedezős élménykavalkádot, amely a Hajógyári-szigeten található négy hétvégén át, és természetesen azokat is, akik először látogatnak el. Generali Gyerek Sziget - középpontban a gyerekek!

Kukutyin! Kedvenc állandó programhelyszíneink mellett – a Nagyszínpadtól a Kézműves Palotán át az Állatsimogatóig – évről évre újabb és újabb programokon törik a fejüket a szervezők: a Sziget Fesztiválon ötödik éve sikeresen működő Hungarikum Falu csapatával közösen idén új helyszín indul, ahol a cél a magyar hagyományok, a szellemi és tárgyi kulturális örökség, a régi népszokások, és hagyományos mesterségek megismertetése a gyerekekkel. Kukutyinban régi népdalokat, táncokat lehet tanulni, kézműves technikákat ellesni és elsajátítani, régi népi játékokat játszani, régi hangszerekkel, eszközökkel ismerkedni, meséket hallgatni szakértő segítők, viseletbe öltözött animátorok segítségével. A tavaly indított helyszínen, a Gyerek Sziget Környezet Központban a sziget élővilágával kapcsolatos foglakozások zajlanak, ahol napi két alkalommal felfedező túra indul a Generali Gyerek Sziget „lakatlan” területeire. Idén a helyszín természet-művészeti workshoppal bővül, ahol a természet mint inspiráció, mint alapanyag és mint műfaj a képzőművészetben jelenik meg változatos eszköz- és anyaghasználattal, közös rajzolással, festéssel és egyéb alkotótevékenységekkel. Több év szünet után újra a Generali Gyerek Szigeten vendégeskedik a Csodák Palotája! Az érdeklődők a kitelepített játékok segítségével ismerhetik meg a fizika csodálatos világát a fizikai törvények működését. Természetesen minden hétvégén nyitva az Alakuló rét, ahol ismét lesz kutyafrizbi Európa-bajnokság, Lovagi bemutató, Mesés lovas program és első hétvégén itt kap helyet egy vadonatúj program, a Pest-Buda Diák Sportfesztivál is. A Nagyszínpad programja garantáltan odaragasztja kicsiket, nagyobbakat és akár a nagyszülőket is, hiszen az örök kedvenc Halász Judit, Gryllus Vilmos, Palya Bea, Kamilla Karamella bohóc, Ruttkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Méhes Csaba és a Brass in the five rezesei vagy a Talamba Ütőegyüttes mellett szombatonként tánctanítás, vasárnaponként sportbemutató, és persze színház, mesejáték sorjázik egymás után. Kihagyhatatlan mindenki kedvence, az Állatsimogató, ahol a gyerekek közelebbről is megismerkedhetnek a háziállatokkal: lóval, kecskével, szamárral, disznóval, nyulakkal és baromfifélékkel.

Nyitva tartás:

2013. JÚNIUS 8-30. SZOMBAT-VASÁRNAP - 10.00-18.00 - ÓBUDAI-SZIGET Forrás:

sziget.hu

Hotel Metro *** Budapest Kalandok szünidőre

utazas

Hogy a családi nyaralást mi is segítsük, így 2 gyermek* számára ingyenesen biztosítjuk az alábbi csomagajánlatot.

Csomagajánlat ára:

30.600,-HUF/2 éjszaka/szoba – hétköznap 32.400,-HUF/2 éjszaka/szoba – péntek, szombat

A csomagajánlat tartalma:

* Szállás 2 éjszakára standard szobában 2 felnőtt és 2 gyermek részére * Bővített kontinentális reggeli * Érkezéskor gyümölcs és snack bekészítés * ÁFA

Foglalási feltételek:

* Foglalható időszak: 2013. június 01. és 2013. július 25. között * Minimum 2 éjszaka együttes foglalása szükséges * Gyermekek életkora (*) 12 év alatti, így szülőkkel azonos szobában, pótágyon kerülnek elhelyezésre * 12-18 éves kor között a gyermekek után fizetendő kedvezményes díj 2.000,-HUF/fő (a szülőkkel azonos szobában, pótágyon) * IFA (4%) külön fizetendő

Érdeklődni:

C&T Hungary Utazási Iroda 6720 Szeged Dugonics tér 12. Tel/fax: 62/481-562 mobil: 06/20 48 00 556 www.congresstravel.hu Engedély szám: U-000045

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.