Bulvár

Kis alpakával gyarapodott a Szegedi Vadaspark

Kis alpakával gyarapodott a Szegedi Vadaspark

2013. április 3., szerda
Kis alpakával gyarapodott a Szegedi Vadaspark

Bár a Szegedi Vadasparkban nem ritka, hogy egy-egy újabb kis alpaka születik, a múlt évben nem örvendhettünk ilyen eseménynek. A 2013-as év azonban szerencsésnek mutatkozik ebből a szempontból.

Március 11-én megszületett Tia, a Szegedi Vadaspark legifjabb alpakája. Bár anyja, Ibolya és apja, Kázmér szürkés színű, Tia csokoládébarna lett, tovább színesítve a csapatot. A háziasított alpakák a dél-amerikai tevefélék közé tartoznak. Sokáig vita tárgya volt, hogy a guanakótól származnak-e, mint a lámák, vagy a nagyon értékes szőrű vikunyától. Bár régebben az előbbi nézet látszott valószínűbbnek, az utóbbi évek genetikai kutatási eredményei inkább azt támasztják alá, hogy a vikunyából háziasították az Andok indiánjai több ezer évvel ezelőtt. Az alpaka egyre közkedveltebb háziállat Észak-Amerikában és Európában, nemcsak értékes szőre, hanem viszonylag egyszerű tartása miatt is. Ehhez hozzájárul, hogy közeli rokonánál, a lámánál kisebb és kevésbé agresszív, sőt, némelyik kifejezetten barátságossá válhat gondozójával. Az értéke erősen változik, volt, hogy egy tenyésztő egy magasan jegyzett, szemléken nyertes, bajnok példányáért akár 500 ezer dollárt is megadtak, de az átlagos ára 100 és 10 ezer dollár között mozog. Bár a vadaspark alpakája talán nem érne ilyen sokat az angol, amerikai és ausztrál piacon, az állatkert számára így is nagyon értékes. A látogatók is megnézhetik a csikót, hiszen a családjával napközben együtt tölti az időt az alpaka kifutóban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.