Húsvéti tojásvadászat indul a vadasparkban



Március 31-én vasárnap és április 1-én, 9 és 16 óra között rendezi meg a vadaspark a már hagyományosnak mondható „Húsvéti tojásvadászatot”. E két napon a látogatók nemcsak az állatokban gyönyörködhetnek, hanem sétájuk során tojásokat is keresgélhetnek ajándékokért.
Az állatok megcsodálása mellett tojásokra is vadászhatnak hétfőn a Szegedi Vadasparkba kilátogatók. A látogatói út mentén lúdtojásokat rejtőznek majd, melyekre előzetesen vadasparki állatainkkal kapcsolatos kérdéseket írtak fel. Ha valaki nem tudja a választ, megkeresheti azt az állatot, amelyről a kérdés szól, és az ismertetőtáblát elolvasva kaphat segítséget. Ez után már csak annyi dolga lehet, hogy elviszi a talált tojást a Természetvédelmi Oktatóközpontba, ahol a helyes válaszért húsvéti ajándék jár cserébe. Fontos, hogy ha valaki már egy tojást talált, akkor ne gyűjtsön többet, mindezt azért, hogy mások is lehetőséget kapjanak a játékra! Vasárnap és hétfőn is, 10-15 óráig a Természetvédelmi Oktatóközpontban hagyományos technikával, tojást is festhet bárki, s amit csinál, haza is viheti. Aki lemaradt a múlt hétvégén, a borjúfókák új bemutatójának átadásáról és a hozzá kapcsolódó Fóka-móka játékról, ne aggódjon, húsvét mindkét napján meglesheti az azóta háromra nőtt, elbűvölő tengeri emlőscsapatunkat, sőt egy érdekes kérdez-felelek játékban is részt vehet jutalomért. A tojáskeresgélés közben bárki bekapcsolódhat az állatetetésekkel és ismeretterjesztő kiselőadásokkal tarkított, idén tavasszal újraindult Zoo Típusú Találkozások programokba is, amelyek kezdési időpontjait és helyszíneit a pénztárnál ingyenesen elvehető térképen mindenki megtalálja.