Bulvár

Családostól utaznak Ausztriába nyerteseink

Családostól utaznak Ausztriába nyerteseink

2013. január 30., szerda
Családostól utaznak Ausztriába nyerteseink

Ausztriába, a mesés szépségű Faaki-tó szomszédságába utazhatnak a SZEGEDma.hu és a Car-Tour közös játékának szerencsés nyertesei. Baloghné Várhalmi Viktória és Tagai Gyula egyaránt családostól tervezgeti a téli kiruccanást.

Rendszeresen olvassa portálunkat és játszani is szokott

Baloghné Várhalmi Viktória

, aki egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen értékes nyereménnyel gazdagodik. Eddig egyszer próbálkozott a síeléssel, ezért is érkezik érdekes kalandnak számára az utazás. Családjával szeretnek kirándulni, mint elmondta, fontos, hogy az ember kikapcsoljon, és maga mögött hagyja a napi rutint. Már kinézték úti célként maguknak a Faaki-tó környékét Tagai Gyuláék, náluk az egész család imád túrázni. Legtöbbször Ausztriába utaznak, Salzburg tartományba vagy Karintiába. „Tavaly terveztük, hogy nyáron ellátogatunk a Faaki-tóhoz, most elmegyünk télen. Feleségem síel, együtt sífutunk, és természetesen szánkózni is szoktunk” – részletezte. Edzenek is már hónapok óta, így felkészülten vágnak neki az utazásnak. Megtudtuk, ez élete első nyereménye, bár rendszeresen játszanak, kuponokat is gyűjtenek, és nagy öröm az egész családnak, hogy ausztriai utazást nyertek. A SZEGEDma.hu és a 100%-ban magyar tulajdonú

Car-Tour Utazási Iroda

közös nyereményjátékának nyertesei a hatnapos, öt éjszakát magában foglaló utazást március 12-éig válthatják be. Mindketten családostól tervezik a téli kirándulást. A szerencséseknek a SZEGEDma.hu kiadóigazgatója,

Bonifert Gábor

és

Szabó Elizabeth

, a Car-Tour irodavezetője gratulált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.