Bulvár

Előzetesben a brutális rablók

Előzetesben a brutális rablók

2012. augusztus 24., péntek
Előzetesben a brutális rablók

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság pénteken azokat a férfiakat, akik a gyanú szerint bántalmaztak, kiraboltak, majd kutyanyakörvvel és kötelekkel az ágyhoz kötöztek egy 26 éves hódmezővásárhelyi férfit szerdára virradóra egy ópusztaszeri tanyán.

A négy, büntetett életű gyanúsítottat tucatnyi rendőr és ügyvéd kísérte pénteken a bíróságra. Három esetben jogerős a bírói döntés, egy esetben azonban fellebbeztek, házi őrizet elrendelése érdekében. Az előzetes letartóztatás elrendelése után az egyik gyanúsított védője,

Radics Róbert

az MTI-nek elmondta: azért kértek házi őrizetet, mert ügyfele tartósan beteg gyermeket nevel, akinek rendszeres orvosi ellátásra van szüksége; védence egyébként rendezett körülmények közt él. A rendőrségre kedd éjszaka érkezett segélykérés egy sérült férfitől. A helyszínre irányított rendőröknek a 26 éves hódmezővásárhelyi férfi elmondta, hogy kirabolták, majd Ópusztaszeren kikötözték és sorsára hagyták - közölte

Szenti Szabolcs

, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel. A férfi előzőleg egy hódmezővásárhelyi kocsmában iszogatott, ott alkalmi ismerősei körbevették, majd pénzt követeltek tőle. A sértett nem akart fizetni, ezért egy autóba kényszerítették, majd elindultak vele. Útközben bántalmazták, elvették tőle az értékeit: készpénzt, a mobiltelefonját és az iratait. A férfit végül az egyik gyanúsított ópusztaszeri tanyájára vitték, ahol egy viperával (egy teleszkópos fémrúddal) ismét megverték, egy kutyanyakörvvel, illetve kötelekkel az ágyhoz kötözték, majd sorsára hagyták. A sértett néhány órával később tudta magát kiszabadítani. A nyomozóknak rövid idő alatt sikerült megállapítaniuk, kik gyanúsíthatók a brutális bűncselekmény elkövetésével. A négy ópusztaszeri, illetve szegedi férfit Kisteleken fogták el. A büntetett előéletű gyanúsítottak ellen csoportosan elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A sértett férfit, aki a bántalmazás során súlyos sérüléseket szenvedett, a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján ápolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.