Bulvár

Hamis márkajelzésű ruhák Nagylaknál

Hamis márkajelzésű ruhák Nagylaknál

2012. július 3., kedd
Hamis márkajelzésű ruhák Nagylaknál

Több ezer hamis márkajelzésű focimezt és egyéb ruházati terméket találtak egy szlovák kamionban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Nagylak térségében; az áru piaci értéke meghaladja a 30 millió forintot – közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse kedden az MTI-vel.

Némedi Varga Éva

elmondta: a pénzügyőrök hétfőn közúti ellenőrzést tartottak, amelynek során megállítottak egy szlovák rendszámú teherjárművet. A sofőr által bemutatott okmányokból kiderült, hogy a jármű textilárut szállít Törökországból Szlovákiába. A pénzügyőrök a jármű szigorított ellenőrzése során a rakományban 520 szerzői jog alatt álló Eb-focimezt és több mint 7 ezer, márkavédett jelzésű szabadidőruhát, farmernadrágot, alsónadrágot, férfiinget, pólót, sálat, övet találtak. A szakértő előzetes véleménye szerint valamennyi focimez és a többi ruházati termék is hamisítvány. A szállítmányt lefoglalták, a pénzügyi nyomozók ismeretlen tettes ellen szerzői jog megsértése, valamint áru hamis megjelölése bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.