Belső vizsgálat a rendőrségen a West Balkán-ügyben


Belső vizsgálatot rendelt el Hatala József országos rendőrfőkapitány annak tisztázására, hogy mulasztottak-e azok a rendőrök, akik a West Balkánban bekövetkezett tavaly januári, három halálos áldozatot követelő tragédia idején teljesítettek telefonügyeletes szolgálatot - írta a Magyar Nemzet kedden.
A lap emlékeztet, hogy
Morvai Krisztina
, jobbikos EP-képviselő vasárnap feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a legfőbb ügyésznél, miután a West Balkán-ügy ítéletének indoklásában elhangzott: a rendőrséget több, a végzetes eseményen részt vett fiatal hívta telefonon a tragédia idején, ám az ügyeletesek nem siettek a segítségükre, csak flegma válaszokat adtak.
Garamvölgyi László
, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a Magyar Nemzettel közölte: nem várják meg a Legfőbb Ügyészség intézkedését az ügyben, hanem belső vizsgálattal igyekeznek kideríteni, mulasztottak-e a rendőrök a tragédia éjszakáján. A lapnak a Legfőbb Ügyészség szóvivője, Széplaki Nagy Gábor elmondta: Morvai Krisztina feljelentéséről csak a politikus közleményéből értesültek, annak hivatalos kézhezvétele után kijelölik a vizsgálatot lefolytató ügyészi szervet.