Bulvár

Őrizetben az egykori szegedi labdarúgó

Őrizetben az egykori szegedi labdarúgó

2011. december 9., péntek
Őrizetben az egykori szegedi labdarúgó

Önként jelentkezett a rendőrségen a Szeged LC egykori focistája, Herczku Szabolcs, illetve a két hete eltűnt szolnoki házaspár ügyében ugyancsak körözés alatt álló Mészáros Tibor, akik ellen európai elfogatóparancs volt érvényben.

Szabó Zita,

a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: a rendőrök az elmúlt napokban végzett kihallgatások eredményeként kedden találtak rá egy férfi és egy nő holttestére a használaton kívüli kútban, és a holtestek azonosítása csütörtökön megtörtént. Bebizonyosodott, hogy a november 17-én lakásáról eltűnt

Baunok

házaspár tetemét találták meg - közölte, hozzátéve, haláluk körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. A megyei rendőrség szóvivője tudatta: a bűncselekménnyel összefüggésben körözés alatt álló

Herczku Szabolcs

és

Mészáros Tibor

csütörtökön önként jelentkezett a Nemzeti Nyomozó Iroda budapesti épületében. Őrizetbe vették őket, és emberölés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. A két férfi kihallgatása folyamatban van. A gyanúsítottak ellen kiadott körözést és európai elfogatóparancsot, valamint az ügyben kitűzött kétmillió forintos nyomravezetői díjat visszavonták, de a rendőrök továbbra is keresik a meggyilkolt házaspár két gépkocsiját - mondta Szabó Zita. A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki, Kertész úti házukból. A nyomozók gyanúja szerint a 36 éves nagytarcsai Herczku Szabolcs és az ugyancsak 36 éves újszászi Mészáros Tibor rabolta el a házaspárt. A rendőrök múlt pénteken elfogtak egy férfit, aki rokoni kapcsolatban áll Mészáros Tiborral. A férfit szintén emberöléssel gyanúsítják a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban - mondta korábban ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás miatt.

Tasi Judit

még hétfőn azt mondta, nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, "a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.