Bulvár

A Duna Televízió közvetíti a Nemzeti Vágta erdélyi előfutamát

A Duna Televízió közvetíti a Nemzeti Vágta erdélyi előfutamát

2011. július 22., péntek
A Duna Televízió közvetíti a Nemzeti Vágta erdélyi előfutamát

Július 30-án a Duna Televízió több mint két és fél órás műsorfolyamban ad hírt a Székely Vágta rendezvénysorozat legizgalmasabb eseményeiről. A verseny győzteseivel a nézők Budapesten, a szeptemberi Nemzeti Vágtán találkozhatnak majd.

A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója után Kovászna megye egy újabb nagyszabású rendezvényre, a Székely Vágtára készül. A lovassport hagyományteremtő versenye ezúttal túlmutat a megye határain, mivel a az egész Székelyföldről érkeznek résztvevők. Az első alkalommal megrendezendő seregszemle egyben a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama, így tétje a magyar fővárosban való bemutatkozás is. A Székely Vágta versenyzői a Maksa község határában lévő Óriáspince-tetőn július 30-án, szombaton mérik össze tudásukat. A galoppverseny mellett díjlovaglás, díjugratás, fogathajtás, huszár- és lovasíjász-bemutató színesíti az eseményt. A kísérőrendezvények közé tartozik a székelyföldi székek bemutatója, amelyen az adott régió jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők. Az esti kulturális program fénypontja a komáromi Magyar Lovas Színház Honfoglalás című rockoperája, a helyi lovasok és hagyományőrzők a lovas jelenetekben, a néptáncosok a látványos koreográfiában segítenek a magyarországi társulatnak. A Székely Vágtára eddig 17 település (Kovászna megyéből 10, Hargita megyéből 5, Maros megyéből 2) nevezett, valamint további 10 település jelezte részvételi szándékát. A Székely Vágta közel 50 fős szervezőcsapattal dolgozik együtt. „A székely lovas virtus legnemesebb tradíciói elevenednek fel szombaton – értékeli az esemény jelentőségét

Sztakics Éva

sepsiszentgyörgyi alpolgármester, a rendezvény főszervezője. – Az egészséges versenyszellem felbuzdítása mellett a bemutató igazi célját a közösség összetartó erejének erősítésében látom.” A Duna Televízió július 30-án, 10-18.00 óra között összesen öt alkalommal, több mint két és fél órás adásidővel kapcsolódik be a gazdag programsorozatba. A nézők megismerkedhetnek a jeles nap előkészületeivel, az ünnepélyes megnyitóval, a versenyekkel, s általános képet kaphatnak Székelyföld lovas életéről. A székelyföldi székek gazdag hagyományainak részletes bemutatása sem hiányzik a helyszíni közvetítésből. A hagyományteremtő verseny a közmédiában is kiemelt szerepet kap. A július 25-ei Ma Reggel (7.20 m1, m2), és Kívánságkosár (12.00 Duna Televízió), a július 26-ai Kárpát Expressz (5.29 m1, m2) és a július 27-ei Határok Nélkül (18.30, MR1-Kossuth Rádió) vendége Sztakics Éva. A Kárpát Expressz augusztus 2-án eleveníti fel a verseny legérdekesebb részeit (12.30 m1, m2). A Duna Televízió adása: 2011. július 30., szombat (10.00–10.25, 12.00–12.30, 13.30–13.55, 15.00–15.35, 17.20–18.00) Műsorvezető:

Száva Enikő

és

Borsa Miklós

, szerkesztő:

Jankó Anita

, rendező:

Jaksi Kornél

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.