Bulvár

Locsolás helyett betörés

Locsolás helyett betörés

2011. április 27., szerda
Locsolás helyett betörés

A locsolkodás helyett élelmiszerboltba tört be négy hódmezővásárhelyi fiú Húsvéthétfőn. A vásárhelyi nyomozók gyorsan elfogták őket. Hárman beismerték tettüket, míg egyikőjük azt mondta, nem is ismeri a többieket - tudtuk meg Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivőtől.

Kedden hajnalban észlelte a Síp utcán lévő ABC tulajdonosa, hogy ismeretlenek levágták a lakatot az üzletről, majd onnan különféle élemiszert (chips-et, csokit), alkoholt és némi készpénzt vittek el, amivel körülbelül százezer forint kárt okoztak. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként a vásárhelyi nyomozók feltérképezték a lehetséges elkövetői kört, majd tegnap négy hódmezővásárhelyi fiúnál (17 és 22 év közöttiek) házkutatást tartottak, melynek során számos betörésből származó tárgy került elő. A nyomozók megtalálták azt a helyet is a bolt közelében, ahol a fiatalok letették a kerékpárjaikat, majd elrejtették a zsákmány egy részét. A fiatalok közül hárman beismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy gondosan kiválasztották a boltot, beszerezték a betöréshez szükséges pajszert és még zseblámpát is vittek magukkal. A bűncselekmény 22 éves gyanúsítottja azonban azt vallotta, hogy testvérén kívül nem ismeri a kompánia tagjait, aminek ellent mond, hogy a vásárhelyi járőrök már többször igazoltatták őket együtt a városban. Ellenük lopás bűntette miatt indított büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság - közölte a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.