Bulvár

Szegedi gyárak: DÉLÉP, a házak gyára

2011. március 3., csütörtök

6. rész

Szegeden az építőipar háború előtti kisipari jellege a háború utáni első években lényegében nem változott. Alacsony építési igények, jelentéktelen állami lakásépítés jellemezték a korszakot. Az építőipart a kezdetektől erős szervezeti koncentráció jellemezte, ami megszülte a megye és talán az ország legnagyobb és legeredményesebb építőipari „mammut” vállalatát, a DÉLÉP-et, teljes nevén a Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalatot.

Házgyár épül

Az építőipar szegedi történetét alapvetően a legnagyobb vállalat fejlődése jellemzi. A termelést az 1960-as évek elejéig hagyományos kézműves jelleggel, nagy élőmunka ráfordítással végezték. Ekkor megkezdődött az egységek összevonása és a Dorozsmai úti központi telep kiépítése. Itt alakították ki a betongyárat, a vasbeton előgyártó üzemet és megkezdődött a gépi-, technikai felszereltség növekedése. A korábban kézzel végzett nehéz fizikai munka egy részét gépesítették. Bevezették az építési tevékenység terén a sorrend optimum programozást, és megkezdődött a vállalati számítástechnikai rendszer alkalmazása. A szegedi házgyár létrehozásával megnyílt a tömeges iparszerű lakásépítés lehetősége. Az építőipar az 1970-es években az intenzív fejlődés szakaszába jutott, a foglalkoztatottak száma szinten maradt. Több munkaterületen, így a gépkezelők, a szak- és szerelőipari munkások körében megjelent a szakember hiány. Csökkent a fizikai foglalkozásúak, nőtt a nem fizikaiak hányada. A házgyárra alapozott tömeges panelépítkezés velejárójaként az építőiparon belül az ipari termelés aránya folyamatosan emelkedett. A megyében végzett beruházási munkákból a lakásépítések részesedése az 1970-es évek második felében elérte a 45%-ot. 1974-ben megkezdődött a számítógéppel támogatott termelésirányítási és vállalatirányítási rendszer kialakítása. 1979-től már számítógéppel programozták a házgyárban a panelok gyártását, szállítását és szerelését. A DÉLÉP számítástechnikai bázisa egyedülálló volt a hazai építőiparban.

A DÉLÉP aranykora

A legnagyobb szegedi építőipari vállalat elindult egy nagyra törő növekedési pályán. Egyes szakterületeken, mint a csúszózsaluzási rendszer és a dugóalapozás már országos piacra törekedtek. Az 1980-as évek elején megalakították a külkereskedelmi irodát, melynek révén Ausztriában, Németországban és Irakban dolgoztak. 1982-ben létrehozták a budapesti és a békéscsabai leányvállalatot. Ekkorra a vállalat létszáma 7300 főre emelkedett, és a DÉLÉP az ország második legnagyobb építőipari vállalata lett. Ezekben az években viszonylag könnyen ment az építőiparnak. A hatalmas lakásépítési láz, a nagy beruházásokra szóló megbízások az építőknek józan tervezhetőséget, folyamatos munkát és nagy fejlődési lehetőséget biztosított. Az 1970-es évtizedet a DÉLÉP aranykoraként lehet jellemezni. A vállalat építette Szeged szinte valamennyi jelentősebb épületét, többek között a megyeházát, az MTA Biológiai Központját, a Somogyi-könyvtár és Levéltár épületét, a Posta-palotát, a Deák Ferenc Gimnáziumot, a tarjánvárosi víztornyot, az Égő Arany-házat, a SZOTE Biológiai Kutató Intézetét, a Forrás Szállót, a Taurus Gumigyárat és Szeged hatalmas lakótelepeit. Elvégezték a Szegedi Nemzeti Színház felújítását, és felépítették saját maguknak Szeged legnagyobb vállalati irodaházát. Az ország más térségeiben szintén vállaltak nagyobb beruházásokat, például részt vettek a Paksi Atomerőmű építésében is. A vállalat gazdasági sikerei megteremtették a nagyvállalati körben akkoriban divatos termelésen kívüli intézmény- és támogatási rendszer kiépítését. Építettek hatalmas munkásszállót, vállalati éttermet, saját üdülőket, Szarvason horgászházat, akkora DÉLÉP sportpályát, hogy az építők napján 4-5 ezres tömeget tudtak fogadni. A DÉLÉP táncegyüttes Angliában és Franciaországban lépett fel, virágzott a kultúrkör, énekkar létesült, műszaki és szépirodalmi könyvtár szolgálta a művelődni vágyókat.

A bukás évei

Az 1980-as évek közepétől a lakásépítések drasztikus visszaesése a vállalat gazdasági eredményeinek romlásához vezetett, az 1985-ös évet 100 millió forintos veszteséggel zárták. A túlfejlesztett vállalatnak megmaradt az értékes és korszerű eszközállománya, valamint az igen jelentős szellemi tőkéje, viszont nem talált elegendő megrendelést. Gazdasági pozíciói egyre rosszabbodtak, tartalékait néhány év alatt felélte, gyakran a munkabért hitelből tudták kifizetni. Végül 1986-ban beindult a vállalatot szanáló eljárás, amely sikertelennek bizonyult. Az 1986. évi mérleg már 210 milliós veszteséget mutatott. Eladó lett minden, méghozzá gyorsan, még a központi irodaházat is eladták az APEH-nek. A dolgozók számát 1200 fővel csökkentették. Felgyorsult a vállalati vagyon felélésének folyamata, többen megszerezték a maguk kisvállalkozásának eszközeit, induló vagyonukat. Az évtized végén a cég minden anyagi eszközét áruba bocsátotta, annak bevételeiből az adósságokat csökkentette. A dolgozók száma 2700 főre apadt. Megkezdődött a termelő szervezetekből alakuló bt.-k és kft.-k létrehozása, és az új, már nem állami tulajdonú szervezetek megalakulásával a korábbi „mammut” cég alkotóelemeire hullott szét. Részeiből sok kft., illetve bt. alakult, a DÉLÉP maradványát pedig 1989-ben felszámolták.

DÉLÉP, élt 40 évet (1949-1989)

1949. január 1-én megkezdte működését a szegedi székhelyű Magasépítő Nemzeti Vállalat, melynek elődje az 1947-ben létrejött, majd államosított Szervezett Építőmunkások Szövetkezete volt. 1951. január 1-től szegedi központtal, kilenc vállalattal megalakult a 65.sz. Építőipari Tröszt, Gyólai István igazgatásával 1954. december 31-én megszűnt a 65.sz. Építőipari Tröszt, szerepét az ÉM Csongrád Megyei Állami Építőipari Vállalat vette át. Gyólai István nyugdíjazása után Joós Antalt nevezte ki az Építésügyi Minisztérium a vállalat igazgatójának. 1957-ben a vállalat jelentős létszámmal részt vett Budapest egyik kerületében a lakóházak és középületek romeltakarítási és újjáépítési munkálataiban. 1960-ban megkezdődött a telephelyek összevonása, és a Szeged, Dorozsmai úti központi telephely kiépítése. 1961-ben az új telephelyen megkezdte tevékenységét a vállalat saját vasbeton előgyártó üzeme. 1962-ben megépült a központi telepen a betongyár, mely 1963-tól évi 2000 köbméter beton előállítását teljesítette. Megkezdődött Újszegeden a telep jellegű téglablokkos lakásépítés. 1964-ben az ÉM a vállalat vezetésére Sipos Mihályt nevezte ki. Megépült a központi habarcs előállító és mészoltó üzem, megkezdődött a nehéz fizikai munkát kiváltó gépi eszközök széleskörű alkalmazása. 1965-67-ig kialakításra került a korszerű vállalati technikai bázis és megkezdődött az építési tevékenység szakosítása, ami teljesen új szervezési struktúra szerint működött. A teljes folyamatban ÉGSZI-vel közösen kialakított számítástechnikai rendszert alkalmaztak. A termelési tevékenység bővülése miatt a vállalat kilépett Csongrád megye területéről és nevét DÉLÉP-re módosította. 1965-70 között a vállalat kiemelkedő eredményeiért hatszor nyerte el a Kiváló Vállalat címet. 1971 júniusában a Szocialista Munka Vállalata kitüntetésben részesült a DÉLÉP-vállalat. 1971 novemberére megépült s Szegedi Házgyár. 1975-ben az Alföldi Közmű és Mélyépítő Vállalat beolvasztására került a DÉLÉP-be. Ebben az évben megalakult a fizikai dolgozókkal kibővített igazgatói tanács. 1976-1983 között folyt a DÉLÉP saját számítástechnikai bázisának kiépítése, ami egyedülálló volt a hazai építőipari vállalatok körében. 1980-ban megvásárolták a Békés megyei Tanácsi Építőipari Vállalat is, amivel a dolgozói létszám 6500 fölé emelkedett. Ekkor a DÉLÉP vállalati éves tiszta nyeresége 300 millió forint volt. 1981-ben a DÉLÉP elnyerte a MT-SZOT Vöröszászlót és az MSZMP KB Kongresszusi Zászlóját. Megalakult a vállalati exportüzem. Még ebben az évben az ÉVM hosszas egyeztetés után hozzájárult a DÉLÉP két leányvállalatának létrehozásához. 1982-ben a DÉLÉP budapesti és békéscsabai leányvállalata megkezdte működését, ezzel a dolgozói létszám 7300 főre emelkedett. A piaci igények kielégítésére megjelentek a vállalat által épített vegyesszerkezetű lakóépületek és megkezdődött a panel korszerűsítése is. 1983-ban a DÉLÉP-vállalat a gazdasági évet a kedvezőtlen külső hatások miatt 35 milliós veszteséggel zárta. A bank a 3 milliárdos megrendelés állomány és a több mint 2 milliárdos vállalati vagyon ellenére hitelképtelenné nyilvánította a DÉLÉP-et, ahol felerősödött a bizalmatlanság és a nyugtalanság. 1985-ben a DÉLÉP a leányvállalatok ellehetetlenülése és az építőipart sújtó kedvezőtlen döntések hatására 100 milliós veszteséggel zárta az évet. Megalakult a Vállalati Tanács. 1986. április 30-án az ÉVM képviselői kijelentik a VT ülésén, hogy a vállalatot szanálni kell. Az ehhez szükséges 250-300 millió forintot a saját eszközök értékesítéséből a vállalatnak kell előteremtenie. Ezért eladásra került a munkásszálló és a 3000 adagos üzemi konyha is. Megkezdődött a vagyon felélése. 1986. szeptember 7-én a szanálás helyett az ÉVM és a DÉLÉP vezérigazgatója között megállapodás jött létre a minisztérium által biztosított kedvezményekről és a kibontakozás feltételeiről. 1986. október 30. A vállalat vezetősége kidolgozta a 3 éves kibontakozási programot, amit a VT elfogadott. Ezen a tanácskozáson felmerült a vezetőváltás szükségessége. 1986. november 5-én Sipos Mihály vezérigazgató nyugdíjazási kérelmével az Építésügyi Miniszter egyetértett, azt jóváhagyta. A vállalat ezt az évet 210 millió forint veszteséggel zárta. 1987. január 23. A vezetőváltásra tekintettel pályázat került kiírásra és az ÉVM, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, valamint az EFEDOSZ ajánlása alapján a Vállalati Tanács vezérigazgatónak Körtvélyessy Pétert választotta meg. 1987. január 30. Az országos és a vállalati helyzet következményeiről az MSZMP Vállalati Bizottsága kezdeményezésére munkásgyűlések megtartására került sor. 1987. február 28. Véget ért a vállalati vezérigazgatói munkakörben bekövetkezett váltás technikai lebonyolítása. Az év végére a dolgozói létszám 1200 fővel csökkent. 1988. április 17. A Vállalati Tanács ülésén Körtvélyessy Péter vezérigazgató bejelenti, hogy a vállalat az 1987-es évet 228 millió forint veszteséggel zárta. A vállalati eszközök közül további értékesítésre javasolja a II. sz. központi telepet, az irodaház még meglévő részét, a DÉLÉP Sporttelepet, a házgyárat, valamint a Békés megyei leányvállalatot is. 1989-ben a vállalt összes anyagi eszközét áruba bocsátotta, annak jelentős bevételét jórészt az adósság csökkentésére fordította, így az 1988-as évet a DÉLÉP „csak” 49 millió forint veszteséggel zárta. A dolgozói létszám ugyanakkor 2700 főre apadt, és az év végére beindultak a termelő szervezetekből alakuló bt.-k és kft.-k alapítására irányuló konkrét tárgyalások is. Az új, már nem állami tulajdonú termelő szervezetek megalakulásával a „mammut”-DÉLÉP alkotóelemeire hullott szét. Különböző alkotórészeiből 24 kft., illetve bt. alakult, az ÁPV Rt. pedig elrendelte a „DÉLÉP maradvány” felszámolását. 1990-ben megalakult a DÉLÉPSZER Kft., valamint a DÉLÉPÍTŐ Kft., mely 1200 fővel átvette a folyamatban lévő építkezések irányítását. Többek között ekkor jött létre a DÉLTRANSZ, a DÉLBETON, a GÉPSZOLG és a DVB Vasbetonipari Kft. A DÉLÉP ezzel végérvényesen megszűnt létezni, de hatalmas házgyárainak, telepeinek nyomai még ma is láthatók. Szegeden és a megyében alig van olyan középület, óvoda, kazánház, sor- és panelház, melyet nem a hajdani óriáscég dolgozói építettek volna, akik több külföldi építkezésen is bizonyították, hogy a magyar építőipar abban az időben kiváló teljesítményre is képes volt.

Szövetkezetek és tervezőirodák

A szövetkezeti szektorban 1951-ben megalakult a Szegedi Építőipari Szövetkezet, amely 1955-ben 170, 1985-ben már 850 főt foglalkoztatott és több mint 300 millió forint értékű termelést teljesített. Az 1980-as években felgyorsult a szövetkezeti építőipar szervezeti gyarapodása, 1987-re már 11 építőiparba sorolt szövetkezet tevékenykedett Szegeden, közülük 9 szövetkezet 1982 és 1986 között alakult. Ezt követően néhány év alatt, 1990-ig valamennyi szegedi építőipari szövetkezet megszűnt, vagy más szervezeti formát választott. Vidéki viszonylatban kiemelkedő építészeti tervező kapacitás alakult ki Szegeden, messze a várost és térségét meghaladó megrendelői körnek dolgozva. A tervező szervezetek közül kiemelkedett a DÉLTERV, ahol a térség fontosabb középületeit, lakótelepeit tervezték. A tanácsi szektorba ugyancsak jelentősebb tervező szervezet tartozott, a CSOMITERV. Az előző részben: Az algyői fekete arany A következő részben: Változások kora

Forrás:

Blazovich László: Szeged rövid története Kristó Gyula (szerk.): Szeged története Tarjányi György: Egyszer volt egy DÉLÉP 1949–1989 Somogyi-könyvtár gyűjteménye panoramio.com

Összeállította: Illés Tibor

szegedi gyárak