Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Térségi hírek

Bulvár

Szegedi gyárak: Az algyői fekete arany + FOTÓK

2011. február 23., szerda
Szegedi gyárak: Az algyői fekete arany + FOTÓK

5. rész

Szeged körzetében az 1910-es évek óta ismeretesek gázelőfordulások, de szakszerű kutatások az 1960-as évekig nem indultak. A geofizikai – elsősorban szeizmikus – vizsgálatok eredményei 1964-ben vezettek olyan döntéshez, hogy mélyfúrással végzett kutatás induljon a térségben. A Szeged melletti Algyőn 1965-ben kezdték meg az első fúrást. Még mielőtt ez a munka eredményt hozott volna, a Szegeddel egybeépült Tápén a szénhidrogén-kutatási programtól függetlenül az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat a Tiszatáj Tsz termálkútját mélyítette, és a kút beindítása 1965. július 7-én kőolajkitöréshez vezetett. Ezt követően az algyői fúrás is eredményesnek bizonyult.

Termálvízből olajkút

A feltört olajat a már a helyszínen dolgozó alföldi kőolajfúrási üzem dolgozói fojtották el, majd átvették a kutat mely Tápé-1 néven még a 90-es években is termelt. Az első algyői fúrás ekkor 1517 m-en tartott, de ebből gázkút lett. A kutatók 1965-ben Magyarország addig ismert legnagyobb szénhidrogén készleteit tároló szerkezetet találták meg. A lezárt kutatások szerint az algyői medencében a kitermelhető kőolaj mennyisége 31 millió tonna, míg a kitermelhető fölgáz mennyisége 85 milliárd m³. Az algyői kőolaj- és földgázmező szénhidrogénkészlete jelentősen felülmúlta az ország korábbi nagy előfordulásait, így a feltárás ennek megfelelően nagy erőkkel indult, a szénhidrogén előfordulás minél gyorsabb felkutatása érdekében. Az olajmezők feltárásában az úttörő munkát mindig az olajfúró cégek végzik, Algyőn ezt a feladatot a Kőolajkutató Vállalat kapta. A fúrási üzemegység 1965-ben települt a Szeged melletti Kiskundorozsmára, ahol 11 megyéből érkezett olajbányászt helyeztek el. Megépült a barakktábor, ahol munkásszállót, műhelyeket, raktárakat és irodákat helyeztek el. A fúrási üzem 1965–1966-ban 400-450 főt foglalkoztatott, 1967-ben már 800 főt. Az olajmező jelentős része a Tisza és a Maros árterülete, illetőleg beépített helyek – ipartelepek és termelési objektumok – alatt fekszik. Ezért nem lehetett a kutakat a földtanilag megfelelő helyre telepíteni, sok fúrást irányított ferdítéssel mélyítettek le. Az első algyői ferdekút mélyítésére 1967-ben került sor, amelyet számos további követett. A legnagyobb „talpi eltérésű” kutat 1971-ben fúrták Szegeden, ennek ferdesége 40 fokos, a talpa 1300 méterrel van távolabb a fúrás felszínétől. A mező legmélyebb kútja Algyőn van 3893 méterrel.

Olajváros

A fúrást végző dolgozók száma 1050 fővel 1970-ben érte el a tetőpontot, ezt követően csökkentették a berendezések számát és a fúrási teljesítményt. A kőolaj kitermelése lényegében a feltárással együtt megkezdődött, és a fúrási munkákkal párhuzamosan egyre nagyobb méreteket öltött. Az algyői kőolajtermelés kezdete 1965 augusztusa, ekkor állították termelésbe a kitörést követő kútkiképzés után a Tápé-1 jelű kutat tartálykocsis olajszállítással. 1965 szeptemberében üzembe állították az első ideiglenes gyűjtőállomást. Már az első évben, 1966-ban 62 ezer tonna olajat és 8 millió m³ földgázt termeltek az ideiglenes létesítményekkel. Elindultak a finomítóba az első tartálykocsis szerelvények és az olajjal megtöltött tiszai uszályhajók. Megindult a közvetlen gázszolgáltatás Szegedre. Jöttek a tapasztalt olajbányászok Dunántúlról, és betanították az olajkutat soha sem látott helyi munkaerőt.

Az algyői olajmező

A szegedi üzem végül 1970-re épült ki teljesen. A 25 fővel induló kitermelő üzemben a foglalkoztatottak száma 1968-ban meghaladta a 900 főt 1971-ben pedig már közel 1600 fő dolgozott itt, köztük 80 diplomás szakember. Ezt követően 1990-ig ezen a szinten maradt a létszám. A nagyberuházáshoz további jelentős fejlesztések kapcsolódtak. A kitermelt kőolajnak a finomító üzembe juttatásához kőolajvezeték épült Szeged és Százhalombatta között. Az algyői mezőt bekapcsolták a főváros gázellátásába, ehhez földgázvezetéket építettek Algyőtől Budapestig. A leválasztott propán-bután gáz közvetlen hasznosítását szolgálta a létrehozott PB palacktöltő üzem. Bővítették az algyői vasútállomást és megvalósult a földalatti gáztárolás is. Az olajmező legnagyobb ipari katasztrófája 1968. december 19-én következett be, amikor Algyőn kitört majd kigyulladt a 168. számú kút. Naponta 1000 m³ olaj és 1 millió m³ földgáz áramlott ki a kútból, és óriási lánggal égett. Hatalmas kráter keletkezett, amelyben a teljes fúróberendezés elsüllyedt. A hagyományos módszerekkel számos próbálkozás ellenére sem tudták a tüzet eloltani. Végül december 26-án szovjet segítséggel, turbóreaktoros tűzoltó berendezéssel sikerült az oltás, magát a kútkitörést csak 1969. január 17-én fojtották el. A magyar olajbányászat legnagyobb kútkitörésének megfékezésén 300 ember és 50 nagyteljesítményű munkagép dolgozott. A kitörés elhárítása akkori árakon 35-37 millió Ft-ba került, amiből 15-17 kutat lehetett akkoriban fúrni.

Olajkutak ipar nélkül

A szegedi üzem a magyar olajbányászat fellegvára lett. Az 1990-ig eltelt 25 év alatt az algyői mezőből kitermeltek többek között 23 millió tonna kőolajat, 7 milliárd m³ földgázt, 3 millió tonna propán-bután gázt, 7 millió tonna gazolint. A korabeli világpiaci árakat alapul véve ennek az értéke meghaladta a 3,5 milliárd dollárt. A mező felfedezése, termelésbe állítása és művelése az 1990 előtti évtizedekben a magyar gazdaság legjövedelmezőbb vállalakozása volt. A természeti kincsekben szegény, és jelentősebb nehéziparral nem rendelkező Szeged város és térsége nagy várakozással fogadta az olajbányászat megjelenését, és a gazdaság korábban hiányolt, elmaradt fejlesztését, újabb iparok telepítését remélte a hatalmas szénhidrogén vagyontól. A kitermelhető olajkincs mennyisége azonban kevésnek bizonyult egy finomító telepítéséhez. Korszerű ipari övezet épült ki Szeged határában az olajipar számára, gázüzem létesült a földgáz elsődleges feldolgozására, de további ipartelepítést az olajbányászat nem generált, a kitermelt olajat és földgázt lényegében nyersanyagként szállítják el a térségből. A következő részben: DÉLÉP, a házak gyáraAz előző részben: Szegedi gyárak: Kis- és nagyiparForrás: www.olajmuzeum.hu Blazovich László: Szeged rövid története Reizner János: Szeged történet I-IV. Kristó Gyula (szerk.): Szeged története

Összeállította: Illés Tibor

szegedi gyárak gyáripar Szeged
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2026logo