Bulvár

Horoszkópmustra – 2011. a tettek éve

Horoszkópmustra – 2011. a tettek éve

2011. január 1., szombat
Horoszkópmustra – 2011. a tettek éve

Egyik legősibb vágyunk, hogy tudjuk, mit is tartogat számunkra a jövő, hiszen így elkerülhetjük a ránk leselkedő veszélyeket, és felkészülhetünk a jóra. 2011 első három hónapjában érzelmi életünk igencsak hepehupás lesz, áprilistól azonban fordul a kocka. A kínai horoszkóp szerint a Nyúl évébe február harmadikán lépünk, mely pozitív és ösztönző lesz mindannyiunk számára. Ha kíváncsi arra, hogy mit tartogat a 2011-es esztendő, tekintse meg összeállításunkat.

Már az évkezdet is izgalmas változásokat hoz – írja az

ezo.tv.hu

, hiszen a Jupiter január végén belép a Kosba, ami felpörgeti az eseményeket. Tavasszal várható az igazán jelentős változás, amikor az Uránusz is átlép ebbe a jegybe, és a Marssal, majd a Nappal szinte versenyt futnak egymással a teremtésért és a megújulásért. Aki képes lehetőségeivel élni, s a szíve is a helyén van, megtalálhatja számításait 2011-ben, mely esztendő a tettek éve lesz. Az év első három hónapjában a fentebb írt változások miatt igencsak mozgékony érzelmi életre számíthatunk. Áprilistól fordul a kocka, a

life.hu-n

az olvasható, hogy a párban élők leginkább elmélyülést tapasztalhatnak, a párjukat még keresők pedig erőlködés nélkül fognak tudni új alapokat teremteni egy stabil kapcsolathoz. Ezek az elemzések a felnőttekre vonatkoznak, de természetesen

a tiniknek is készült horoszkóp

a 2011-es esztendőre.

A Nyúl éve pozitív és ösztönző

A kínai horoszkóp szerint február 3-án lépünk át a következő esztendőbe, a Nyúl évébe, mely 2012. január 23-áig tart. Mozgalmas év lesz, de kedvező a családra nézve és a személyes fejlődés szempontjából egyaránt. Érdemes tudni, hogy olykor a Macska évének is nevezik, de azonos időszakot jelöl. Mivel a személyes fejlődés szempontjából is kiemelt időszak ez, sokakat fog foglalkoztatni az életmódváltás. Mindenkinek számtalan lehetőséget kínál a Nyúl éve, ezért kiemelt szerepe lesz a kezdeményezőkészségnek, illetve annak, hogy kihasználjuk az adódó lehetőségeket. A Nyúl az ellenálló-képességet szimbolizálja a kínai mitológiában, az európai horoszkópban a Halak csillagjegy megfelelője. Szülöttei szerencsések, hiszen a Nyúl bőkezű, megbízható és tele van kreatív ötletekkel. A kínaiak szerint ők hisznek a barátságban, a családban. A Nyúl éve nyugodt lesz, kreatív tevékenységek jellemzik, a barátokra, a családra és titkos üzleti ügyekre fordíthatjuk figyelmünket. A

Nyúl évének szülöttei ITT

tekinthetik meg részletesebb elemzésüket, míg a

többi év szülöttei ITT

tájékozódhatnak arról, hogy mit is tartogat számukra 2011.

Mit kínál az egyiptomi horoszkóp 2011-re?

Az egyiptomi papok az egyes asztrológiai jegyeket isteneik nevével látták el. Az általuk kidolgozott, nagyjából a dekádokra épülő horoszkópot érdemes összevetni azzal, amit a születési adatok alapján a nyugati asztrológiából már megismert az ember. A jegyekhez feljegyzett isteni tulajdonságok a ma emberére is jellemzőek. Az

astronet.hu

gyűjtötte csokorba azt, hogy mire is számíthatunk az egyiptomi horoszkóp szerint 2011-ben. A tibeti horoszkóp szerint születési évünk adja meg az asztrológiai jegyeket, a kilenc határozza meg egész életünket. Hogy mire is számíthat 2011-ben?

Az alábbi linkre kattintva

megtudhatja. Ha még több érdekességekre kíváncsi,

további horoszkópokat ITT találhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.