Bulvár

Épül a zsiráfház a Vadasparkban + HANG

Épül a zsiráfház a Vadasparkban + HANG

2010. szeptember 13., hétfő
Épül a zsiráfház a Vadasparkban + HANG

Újranyílt a Zoosuli

A Vadasparkba látogatók a bejárat után egy nagy építkezést láthatnak. Itt épül ugyanis a szegediek által már régóta várt és kívánt fejlesztés: a zsiráfház és kifutó, melyek elkészítéséhez pályázaton elnyert összegek mellett a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásai is hozzájárultak. Az Európai Unió, valamint a város támogatásával megvalósuló projektben a gepárd- és az oroszlánkifutók közötti hatalmas területen épül fel a korszerű ház, ahol négy felnőtt zsiráfot láthatunk majd, és a ház tetején kialakított teraszról is megtekinthetjük az állatokat. A látogatók akkor is megnézhetik a zsiráfokat, mikor a téli időjárás miatt azokat nem lehet kiengedni a kifutójukba. Az Európai Fajmegmentési Program (EEP) keretében érkező állatok neméről és koráról még folynak a tárgyalások.

Újraindult a Zoosuli

Elkezdődött az új tanév a Vadaspark Természetvédelmi Oktatóközpontjában is. A zoopedagógusok már elkészítették, és a helyi óvodáknak, általános és középiskoláknak el is küldték a tapasztalat- és élményszintű tanulást előtérbe helyező, az oktatási intézmények tananyagához kapcsolódó óraajánlásaikat. A vadasparki foglalkozásokon valójában a tananyag megelevenedik, élőben látható, hallható, szagolható és még tapintható is. Óvodásoknak ajánlják az „Öltöztessük fel a tevét!”, ami egy játékos foglalkozás a szabadban telelő, a hideg elől elbújó, elköltöző állatokról. A program végén a gyermekek eredeti teveszőrrel öltöztethetik fel saját, hazavihető papírtevéjüket. Az alsós nebulók részére a „Nálatok laknak-e állatok?” című, a Terráriumházban zajló tanórát kínálják, ahol a kedvenc állatok (papagájok, teknősök, rágcsálók, kígyók, ízeltlábúak) otthoni helyes tartásáról hallhatnak a kisdiákok, majd rágcsálók etetésére és hüllők simogatására is sor kerül. A felsős diákok a „Hazai erdei ragadozók” tanóra keretében az erdei fülesbagoly, a farkas, az aranysakál, a vadmacska testfelépítésének, mozgásának, táplálkozásának élményszerű megfigyelésén túl bagolyköpet boncolást is végezhetnek. A középiskolások az „Etológia” órán az állatok viselkedésének megfigyelésével vadasparki állatbemutatókon, etetéseken vehetnek részt, a lehetőségektől függően a nagyragadozók, a majmok, vagy épp a növényevők életét figyelhetik meg.

A Zoosuli teljes programajánlata

óvodások általános iskola alsó tagozat általános iskola felső tagozat középiskolások

Állat-újdonságok

A nyár vége sem maradt eseménytelen, több új állatnak örvendhetünk, köztük olyanoknak, akik más állatkertből érkeztek, vagy épp Szegeden születettek. A tavalyi év különlegessége volt egy lapátfülűkutya-testvérpár érkezése. Idén egy angliai állatkerttel fogott össze a Vadaspark, és egymással cserélték ki a hímeket, hogy mindkét helyen szaporodó pár alakulhasson. A karanténidőszak lejárta után a napokban ismerkedhetett össze a régi nőstény és új párja. A kínai muntyákszarvas hím Olaszországból, a Verona melletti bussolengoi állatkertből kapott párt magának. Szintén a karantént kellett kivárnia a kistermetű szarvasfajnak, hogy elfoglalhassa új kifutóját. A selyemmajmoknál is kölyökáldás gyarapította az állományt. Most az ezüst selyemmajmoknál született két kismajom, amelyet éppúgy gondosan nevelnek a csapat tagjai, mint az eddigieket. A hüllőovinak tojásból kelt ki az új lakója, amely nem más, mint egy piciny görög teknős, akit várhatóan testvére követ. Az új hüllőkeltetőbe pedig több mint 20 sarkantyús teknős tojás került. A Vadaspark munkatársai bíznak benne, ki is fognak kelni.

Közeleg az Állatok világnapja

Az egyik legfőbb állatkerti neves napot október 10-én ünnepeli a Vadaspark, családi nappal, illetve – rendhagyó módon – az idei örökbefogadóknak tartott állatkerti szülői értekezlettel, amelynek keretében találkozhatnak kedvenceikkel és megtudhatják, mi történt velük ebben az évben. A SZEGEDma.hu csapata is jelen lesz a szülői értekezleten, hiszen nemrég fogadtuk örökbe a Vadaspark pelikánjait. A hagyományoknak megfelelően, a megelőző hétköznapokon, hétfőtől péntekig az iskolai és óvodai csoportokat várják az Állatok hete jegyében.
Hallgassa meg a Veprik Róberttel, a Vadaspark igazgatójával a fejlesztésekről készített interjúnkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.