Hamis márkajelzésű ruhákat találtak egy bolgár kamionban Nagylaknál


Hamis márkajelzésű ruhákat találtak a vámosok egy bolgár kamionban mintegy 11 millió forint értékben Nagylak közelében - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Némedi Varga Éva
tájékoztatása szerint munkatársai kedden közúti ellenőrzést tartottak a 43-as főúton Nagylak térségében, s megállítottak egy bolgár rendszámú, egy bolgár állampolgár által vezetett tehergépjárművet is. A sofőr különböző textiltermékeket szállított Törökországból Franciaországba. A rakodótér felnyitásakor a pénzügyőröknek feltűnt, hogy a szállítmányban több, valamely világmárka logójával ellátott ruházati termék található, ezért a tételes vizsgálat mellett döntöttek. A szigorított ellenőrzés során előkerült csaknem ötezer márkás kapucnis pulóver és póló, amelyek védjegyjogosultságára engedélyt nem tudtak bemutatni. Az előzetes szakvélemény szerint a ruházati termékek mindegyike hamisítvány. A vámhatóság a csaknem 11 millió forint értékű ruhaszállítmányt lefoglalta és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése miatt eljárást indított – tette hozzá az őrnagy.