(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”, ma a magyar mentőket ünnepeljük, de két neves személy, Bibó István és Bálint Sándor haláláról is megemlékezünk.
Május 10-e a Magyar Mentők Napja.
Magyarországon az embermentést, mint kötelezettséget Mária Terézia törvényben írta elő. 1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére és Európában másodikként szervezték meg a mentőszolgálatot. A Titanic katasztrófájakor az első helyszínre érkező hajó a Carpathia orvosa is a BÖME orvosa volt. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük a Mentők Napját. Ezen a napon kitüntetéseket, pénzjutalmakat adnak át az életmentésben élenjáró orvosoknak, mentősöknek, egészségügyi dolgozóknak. A gépkocsikon látható szimbólumban a kék, hatágú, ún. „Konstantin-kereszt” az élet csillaga a mentés hat alapvető követelményét jelképezi: felismerés, segélykérés, elsősegély, mentőellátás, szállítás alatti kontroll, definitív ellátás. A kígyós bot pedig (az Aesculap pálca) az orvoslás-gyógyítás eszméjét fejezi ki. 1979-ben ezen a napon hunyt el Bibó István (Budapest, 1911. augusztus 7. – Budapest, 1979. május 10.) magyar jogász, politikus, a magyar nemzet '56-os hőse. 1956-ban a Nagy Imre-kormány államminisztere.Apai ágon alföldi polgárosodott értelmiségi ősöktől származott. 1921-től Szegeden a piarista gimnáziumban, majd 1929-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen tanult, ahol 1933-ban államtudományi, 1934-ben jogtudományi diplomát szerzett. Jogi gyakorlatát a királyi ítélőtáblán és a királyi törvényszéken szerezte, 1938 júniusától bírósági jegyző, majd novembertől az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője lett. A német megszállás során minisztériumi tisztviselőként menleveleket állított ki egészen letartóztatásáig. 1945 márciusától a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, és a megyerendszer reformján dolgozott. Meghatározó résztvevője a választójogi törvény és az 1945-ös választás előkészítésének. 1946-1950-ig a Szegedi Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. 1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az új, Harmadik Nagy Imre-kormányba, és így november 3-án államminiszterré nevezték ki. A Kádár-rendszerrel szemben csöndes és határozott távolságot tartott, feddhetetlen erkölcsössége és tudományos teljesítménye által az ellenzéki értelmiség példaképévé vált. 1980-ban ezen a napon hunyt el Bálint Sándor (Szeged, 1904. augusztus 1. – Budapest, 1980. május 10.) néprajzkutató és művészettörténész, „a legszögedibb szögedi”, a 20. századi magyar néprajz és folklorisztika egyik legnagyobb alakja.Szeged-alsóvárosi paprikatermesztő családban született. A gyermek Bálint Sándor hamar kitűnt az iskolában jó tanulmányi eredményeivel. A szegedi piaristáknál érettségizett, majd a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát, közben egy évig a pesti egyetemen is tanult. 1930-tól a Néprajzi Intézetben volt gyakornok, ezt követően 1931-ben óraadó tanárként kapott állást a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben. 1934-től Bálint Sándor vállalta az Alföld-kutatást, az Alföld vallási néprajzának kutatását. Tanítási engedélyét 1950 és 1956 között megvonták, 1965-ben „rendszerellenes izgatás” vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Mindkét időszakban mélységes, őszinte vallásos meggyőződése miatt szenvedett üldöztetést. Annyira erőteljes volt Szegeden a vallás-ellenesség, hogy egyik legjobb barátja, Ortutay Gyula sem tudott többet intézni, mint a kényszer-nyugdíjazás. Nyugdíjasként írta meg fő műveit, a Karácsony, húsvét, pünkösd (1973) és a Szögedi nemzet (1976) című monográfiáit. Főleg a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Trogmayer Ottó segítette kutatásait, műveinek közreadását. Számos gyűjtő úton volt az országban, Szegeden már nem annyira a változó, modernizálódó Alsóváros, hanem a hagyományőrző, mély szegénységben élő Tápé nyújtott kutatásainak rengeteg anyagot még 1960-70-es években is. Munkássága két területen kiemelkedő: egyrészt Szeged és környéke, másrészt a magyar katolikus népi vallásosság kutatásában. A néprajztudomány 20. század közepére önállósuló egyik ágának, a vallási néprajz hazai megalapozójának tekinthetjük. Tudományos munkásságát mintegy félezer közleménye, tanulmánya és könyve őrzi. A katolikus egyház kezdeményezte a boldoggá avatását. A szegedi ferences templom 2005-ben avatott új harangja az ő nevét viseli.
