Négy új szurikáta (Suricata suricatta) érkezett a Szegedi Vadasparkba – tájékoztatta Veprik Róbert, az intézmény igazgatója hétfőn az MTI-t. A Kalahári-sivatagban (Botswana, Dél-Afrika, Namíbia) őshonos cibetmacskaféle ragadozók egyedei már korábban is a látogatók egyik kedvencei voltak a Tisza-parti városban, de eddig nem sikerült szaporítani őket, annak ellenére, hogy tágas ház és kifutó épült számukra. Miután a legutolsó csapat vezérhímje és nősténye sem mutatott a baráti kapcsolatnál nagyobb érdeklődést egymás iránt, a vadaspark vezetői újabb egyedek beszerzése mellett döntöttek, míg a régiek új állatkertbe kerülnek. A közelmúltban az Amszterdami Állatkertből három nőstény, majd a budapesti állatkertből egy nagyon fiatal hím érkezett Szegedre. Az egyedek összeszoktatása el is kezdődött, ami messze nem könnyű feladat: amilyen szoros kötelékek alakulnak ki a szurikátáknál a családtagok között, olyan kegyetlenek tudnak lenni az idegenekkel szemben, nemritkán meg is ölik egymást. Ezért a kis hímet egy ketrec védelmében, gondozó felügyelete mellett mutatták be a nem sokkal idősebb, de jelentősen nagyobb méretű nőstényeknek. Az már az első alkalommal kiderült, hogy a nőstényeket nagyon izgatja az új jövevény, s szerencsére nem mutattak kifejezetten agresszív viselkedést. A gondozók remélik, a barátkozás sikerrel zárul, és ennek egy-két év múlva szurikátaszaporulat lesz az eredménye. A szurikáták a Kalahári-sivatag bozótos, sziklás területein csapatokban élnek. A 700 gramm körüli testtömegű ragadozók rovarokkal, lárvákkal, skorpiókkal táplálkoznak, de néha elfogyasztják a kisebb gerinceseket, tojásokat és növényi gumókat is. A nappal aktív állatok földalatti üregrendszert ásnak, amelynek több bejárata is van. Ide menekülnek a ragadozók vagy az éjszakai hideg elől, és a nőstény is itt szüli meg kicsinyeit. Az utódok - tizenegy hetes vemhesség után - október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra. A kicsinyek háromhetesen bújnak elő az üregből, nevelésükben mindkét szülő részt vesz. Ha a szurikáták egy idegen csapattal vagy ragadozóval kerülnek szembe, azonnal elkezdenek ásni, így nagy porfelhőt kavarnak. Az is gyakorta előfordul, hogy szorosan egymáshoz bújnak, felborzolják szőrüket, megnyújtják testüket, hogy minél nagyobbnak látsszanak. Az „előadásuk” csúcspontján pedig az egész csapat a levegőbe ugrik és közben morog. A hangadás egyébként is fontos a szurikáták kapcsolatában, az egyedek legalább tízféle jelzést használnak a kolónián belül.
