(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”. Ezúttal Julius Caesar meggyilkolásáról, az 1848. március 15-i pesti forradalomról, és Aba-Novák Vilmosról olvashatnak.
Kr.e. 44. március 15-én, március idusán ölték meg Caius Julius Caesart (vagy Gaius Julius Caesar, Kr. e. 100. július 13. – Kr. e. 44. március 15.) római hadvezért és politikust. Minden idők egyik legnagyobb hadvezére volt és nagyszerű politikus is. Jelentősége az ókor történetében Nagy Sándoréval vetélkedik. Polgárháború bontakozott ki ellene, amit megnyert, és az így létrejött birodalom vitathatatlan urává lett. Mélyreható reformokba kezdett, élethossziglani diktátorrá nyilvánította magát, és erőteljesen központosította a köztársaság kései éveiben szétzilálódott közigazgatási rendszert. Az egyre hangosabb zúgolódást és a diktatúrát látva Marcus Brutus és több szenátor összeesküdött, és meggyilkolták Caesart, abban a reményben, hogy sikerül megmenteniük a köztársaságot. Halála napján Caesar a Theatrum Pompeiumba hívta össze a szenátust március idusán (Kr. e. 44. március 15.). Pár nappal előtte egy jós azt mondta Caesarnak, óvakodjon március idusától. Ahogy a szenátus összegyűlt, Caesart megtámadta a szenátorok egy csoportja, akik magukat Liberatoresnek nevezték. A gyilkosok között volt több olyan római, akiknek Caesar annak idején személyesen kegyelmezett meg, valamint segítette őket karrierjükben. Brutus távoli rokona volt Caesarnak, aki bizalmas jóbarátjának tekintette, és egyik örökösévé tette őt. Caesar 23 (mások szerint 35) szúrást szenvedett el, és ironikus módon Pompeius szobrának lábánál esett el. Egyes feljegyzések szerint Caesar Pompeiushoz fohászkodott halála előtt. Utolsó szavait különböző módon jegyezték fel, melyek közül a köztudatban leginkább ez maradt meg: Et tu mi fili, Brute? („és még te is, Brutus?” – Shakespeare Julius Caesar művéből) Egy elmélet szerint Caesar tudott az ellene szervezett összeesküvésről és állítólag még a testőrét is elküldte, hogy az összeesküvők megölhessék. Ezt a döntést Caesar epilepsziájának tulajdonítják, szándékosan ölette meg magát, hogy megmentse magát az egyre gyakrabban jelentkező rohamok miatti megaláztatástól. Ezen a napon tört ki pesti ifjak részvételével az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. A végső lökést a reformok ügyében 1848. március 15-e jelentette, amikor a pesti radikális ifjúság vér nélkül érvényt szerzett a 12 pontnak. V. Ferdinánd először nem akarta szentesíteni a pozsonyi országgyűlésen előző nap megszavazott feliratot, azonban 16-án hajnalban – hallva a Pest-Budán történtekről – kénytelen volt engedni. 1848. március 15-én a bécsi forradalom hírére magyar küldöttség indult a pozsonyi országgyűlésről a császári városba, s időközben Pesten is kitört a forradalom. Az udvar meghátrált, s kénytelen volt engedni a pozsonyi küldöttség követeléseinek. Hozzájárult március 17-én gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez, beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Megígérte, hogy a király szentesíti a reformtörvényeket. A gróf Batthyány Lajos vezetésével megalakuló új kormány már nem a királynak, hanem a nép választott képviselőinek, a magyar országgyűlésnek tartozott felelősséggel. Ezért tehát független, és felelős kormány volt. 1894. március 15-én született Aba-Novák Vilmos (1912-ig Novák Vilmos – Budapest, 1894. március 15. – Budapest, 1941. szeptember 29.) magyar festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912–14 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán. Mint freskófestő, számos állami és egyházi megbízást teljesített (jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök Kapuja, székesfehérvári Szt. István-mauzóleum). 1937-ben elnyerte a Párizsi Világkiállítás, 1940-ben a XXII. Velencei Biennálé nagydíját. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik. Festészetének legvonzóbb értéke a dinamikus, erőteljes ábrázolókészség. Mozgalmas rézkarcait főleg fiatalabb korában készítette. Jelentős műveket alkotott, mint falfestő is. Székesfehérvárott történelmi faliképet készített, Pannonhalmán az István Kápolna freskóihoz kezdett hozzá. Az 1930-as évekre tehető a legtöbb freskó készítése, többek közt, a pécsi temetőkápolna, a sikondai és csornai templomok faliképei, a városmajori templom mennyezeti és szentélyképei. Valamint a jászszentandrási római katolikus templom freskója, és a szegedi Hősök kapuja is ez idő tájt készült. 
