Bulvár

Három évre ítélték a fóliasátorban indiai kendert termesztő gazdálkodót

Három évre ítélték a fóliasátorban indiai kendert termesztő gazdálkodót

2010. január 28., csütörtök
Három évre ítélték a fóliasátorban indiai kendert termesztő gazdálkodót

Fóliasátrában indiai kendert termesztett, s eladási szándékkal több mint nyolc kilogramm marihuánát állított elő az a mezőkovácsházi gazdálkodó, akit csütörtökön jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.

A 42 éves, munkája mellett fóliakertészettel is foglalkozó vádlottnak a kölcsönei után havonta 216 ezer forintos törlesztő részletet kellett kifizetnie. A férfi elhatározta, hogy a jövedelmét indiai kender termesztésével és eladásával fogja kiegészíteni. Az ehhez szükséges ismereteket a világháló segítségével sajátította el. Az első növényeket magról ültette, a kikelt kenderpalántákat pedig fóliasátraiban termesztette, majd levélzetüket kiszárította. A vádlott beszerezte a növények feldolgozáshoz szükséges eszközöket, majd ismerősei körében elkezdett olyan vevőket keresni, akiknek marihuánát adhat el. Megismerkedett egy székkutasi férfival, akinek kóstolót is adott a drogból, s elmondta neki: nagyobb tételben, kilónként akarja értékesíteni a kábítószert, grammonként 700 forintos áron. A vádlott a férfi segítségével szegedi kereskedőknek 400 gramm marihuánát értékesített 280 ezer forintért, egy másik vevőjének pedig 120 gramm drogot adott át. A férfi lakásán a rendőrök több mint nyolc kilogramm, eladásra szánt marihuánát, fóliasátraiban pedig hetvenhárom tő indiai kendert találtak. Ezek összesített hatóanyagtartalma mintegy három és félszerese volt a jelentős mennyiségnek számító alsó határának. A táblabíróság kábítószerrel visszaélés bűntettében mondta ki jogerősen bűnösnek a vádlottat, akit három év börtönre ítélte, és 360 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.