Bulvár

Autós üldözés Szegeden

Autós üldözés Szegeden

2009. szeptember 19., szombat
Autós üldözés Szegeden

Őrizetbe vette az éjszaka folyamán a Szegedi Rendőrkapitányság azt a három férfit, akik pénteken este egy Röszke külterületén lévő tanyán leütöttek egy fiatalembert, majd elvitték az autóját

közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A száguldozó autót a Kálvária sugárút és a Bolyai János utca kereszteződésében sikerült megállítaniuk a rendőröknek.

A sértett elmondása szerint arra lett figyelmes, hogy három személy kitolja a Citroen Berlingo-t a bejáróról. A fiatalember odaszaladt a kocsijához, ekkor az elkövetők egy kb. egy méteres husánggal fejbe vágták, majd az autót beindítva menekülni kezdtek. A bántalmazott férfit a mentők nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba. A fiatalember azonnal hívta a Szegedi Rendőrkapitányság 107-es segélyhívószámát. A főügyelet haladéktalanul intézkedett a Szegedre bevezető, valamint az autópályára felvezető utak ellenőrzés alá vonásáról. Az egyik járőrpár ki is szúrta a körözött személyautót, utána fordult, majd megkülönböztető fény és hangjelzés használatával meg akarta állítani. A gyanúsítottak azonban nem is lassítottak, hanem nagy sebességgel haladtak tovább Szeged felé, közben letörték a hattyastelepi vasúti átjáróban elhelyezett leeresztett sorompót is és áthajtottak a fénysorompó tilos jelzésén. A sofőr ekkor lekapcsolta a lámpáját, majd tovább száguldott, közben több tilos jelzésen is áthaladt. Végül úgy sikerült megállítani, hogy a Kálvária sugárút és a Bolyai János utca kereszteződésében egy megkülönböztető jelzéseit használó rendőrautó elállta az útját. A sofőr nem akart nekihajtani a szolgálati kocsinak, ezért jobbra rántotta a kormányt, melynek következtében egy vele azonos irányban haladó autó bal hátsó sarkának ütközött, amit nekitolt a rendőrségi Ford-nak. Személyi sérülés nem történt. Az eltulajdonított autóból ketten kiszálltak, őket a rendőrök elfogták, majd a sofőrt is megbilincselték és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. A hajnalig órákig tartó kihallgatások során derült ki, hogy a bűncselekmény elkövetője két afgán és egy iráni állampolgár, valamennyien a húszas éveikben járnak. Az este folyamán illegálisan és gyalogosan lépték át a Magyar Köztársaság államhatárát, majd miután „fáradtnak érezték magukat”, döntöttek az autó eltulajdonításáról. Elmondásuk szerint céltalanul menekültek a rendőrök elől, fogalmuk sem volt, hogy hol járnak. Mindhárman részleges beismerő vallomást tettek. Kihallgatásukat követően a Szegedi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakat jármű önkényes elvétele bűntett minősített esete, súlyos testi sértés bűntett kísérlete és vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és előterjesztést tesz az ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására – tudatta a sajtószóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.