Bulvár

Hasiskender-termesztők pere kezdődött el Szegeden

Hasiskender-termesztők pere kezdődött el Szegeden

2009. május 12., kedd
Hasiskender-termesztők pere kezdődött el Szegeden

A vád szerint több éven keresztül hasiskendert termesztett különböző Békés és Csongrád megyei tanyákon az a társaság, amelynek fellebbviteli pere kedden kezdődött el a Szegedi Ítélőtáblán.

Az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság a termesztést és az értékesítést megszervező elsőrendű vádlottat, a negyven esztendős békéscsabai

Csobán Kornélt

húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta, a többi vádlottra pedig három és hét év közötti szabadságvesztést szabott ki. Az ügy öt vádlott fellebbezése nyomán került a táblabíróságra. A tárgyalás kezdetén ismertetett elsőfokú ítélet szerint az egyik vádlott Csobán Kornél megbízásából és pénzéből még 1998-ban vett bérbe egy Gyula környéki tanyát a hozzá tartozó földdel együtt. A tanya közelében már ebben az évben a kukoricasorok közé ültetve húsz tő hasiskendert termesztettek. A következő esztendőben már száz tő termett, amit feldolgoztak, és 100 grammonként csomagoltak. Az így kiporciózott kábítószert az elsőrendű vádlott Budapestre szállította, és ismeretlen személyeknek értékesítette. A következő években az elsőrendű vádlott további földterületeket vásároltatott, ahol újabb hasiskender-ültetvényeket hoztak létre. A különböző feladatokat a vádlottak megosztották egymás között, s - akárcsak korábban - bevonták a munkába

Pavelka Józsefet

is, akit 2004-ben máig ismeretlen személy vagy személyek meggyilkoltak. A kábítószer-termesztés hasznából elsősorban a legális munkahellyel nem rendelkező Csobán Kornél részesült, négy év alatt legalább 20 millió forint keresett a tevékenységgel. 2001 nyarán már több száz tő hasiskendert termesztettek eladási céllal. Az üzletnek a nyomozóhatóság vetett véget 2001 októberében. A felelősségre vonás elől az elsőrendű vádlott azonban elmenekült, és éveken át ismeretlen helyen bujkált. A férfi 2004-ben újra hasistermesztésbe kezdett élettársával közösen Szegvár külterületén. 2004 áprilisától 2006. április 25-ig fóliasátrakban, a tanya melléképületében, valamint a tanya egyik szobájában hasiskendert termesztettek és dolgoztak föl. A kábítószert a vádlott a fővárosban értékesítette. 2006 tavaszán, amikor a nyomozók rajtaütöttek a tanyán, több mint ezer tő kendert foglaltak le. Az ügyben a táblabíróság előreláthatólag pénteken hoz ítéletet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.