IV. Menyegző Esküvői Kiállítás: Vőlegénymegőrző, sör és póker



Idén stílusosan Valentin-napra, február 14-ére és 15-ére időzítették a szervezők a IV. Menyegző Esküvői Kiállítást a Mars téren. A rendezvény az egykori kelengye kiállítást kívánja feleleveníteni és egy kicsit annak a helyébe is lépni.
Köztudott, hogy az utóbbi években egyre kevesebb esküvőt rendeznek a megyében és Szegeden is, ezért a szervezők ezúttal a Bálint-napra összpontosítottak, szóljon a szerelemről a nóta.
Pál Ildikó
szervezőtől megtudtuk, hogy a kiállításra rekord számú résztvevő nevezett be, a tavalyi 48-cal szemben, ezúttal 58-an jelentkeztek. Ami újdonság az idén, családi eseményeket, keresztelőket, névnapi, születésnapi partikat szervező cégek is bemutatkoznak a kiállításon nemcsak Szegedről, de az egész régióból, sőt a fővárosból is.
Pleskó-Almási Anita
, a másik szervező a szerelmesek kívánságkapujáról beszélt, ahol oltárt is felállítanak, és a bátrabbak helyben megkérhetik kedvesük, kiválasztottjuk kezét, ami mellesleg üzletileg sem rossz húzás. Indulásképpen az ifjú párt ajándéközönnel halmozzák el a kiállítók, és a szervezők tesznek arról, hogy az eljegyzésnek híre is menjen. A kétnapos kiállítást családi rendezvényként népszerűsítik, ahol az unatkozó vőlegényekről, férjekről is gondoskodnak a szervezők. Számukra egy vőlegénymegőrző sarkot alakítanak ki, ahol az erősebb nem képviselői önfeledten pókerezhetnek, sörözhetnek és sporteseményeket nézhetnek a plazmatévén. Már csak a szivarszoba és a sztriptíztáncosnő hiányzik, de ezt majd jövőre...