Alibi lett a szegedi albínó kenguru neve


Különleges nevet szánt a Szegedi Vadaspark az év elején született kis fehér kengurujának, ezért pályázatot hirdetett, hogy felkeltse a legötletesebb névadók érdeklődését. A pályázaton az Alibi név győzedelmeskedett.
A nyilvánosság előtt két hete bemutatott fehér Bennett kenguru elnevezésében egy mindszenti fiatal bizonyult a legötletesebbnek – tudatta a szombaton a létesítmény igazgatója.
Veprik Róbert
hozzátette: a bizottság több ok miatt döntött e mellett a név mellett. A névben egyfelől elrejtve megtalálható a kis kenguru fehérségének oka, másfelől viszont arra is tekintettel kellett lenni, hogy kis állatról még nem tudni, hogy fiú-e vagy lány. Az Alibi név uniszexnek tekinthető, ebből a szempontól is szerencsés tehát – emelte ki. Évente egyébként két-három alkalommal kérik a látogatók segítségét a névadásban a szegedi park munkatársai, és mindig a különleges állatok kapcsán. Korábban már kapott nevet a kis tapír, illetve a hópárduc is. A Bennett kenguruknak (Macropus rufogriseus) egyébként szürkésbarna a szőre, és albínó egyed eddig még nem született Magyarországon – jegyezte meg a szakember. Az albinizmus örökletes tulajdonság, amely a színanyag termelődésének zavara következtében jelenik meg. A természetben az albínó kenguruknak nem sok esélye lenne a ragadozókkal szemben, annyira feltűnőek a zöld környezetében, állatkertben azonban életben maradhatnak. Így Szegeden is bíznak a ritka jövevény felcseperedésében. A Tisza-parti város állatkertjében féltucat felnőtt Bennett kenguru él, akik rendszeresen szaporulattal örvendeztetik meg gondozóikat.