Sakálkölyköket nevelnek a Szegedi Vadasparkban

Már egy hónapos Turbó és Akela, a két sakálkölyök, akiket kézben nevelnek a Szegedi Vadasparkban. A Hortobágyon született csöppségek láthatóan jól érzik magukat az emberek között.

Hazánkban régen sok aranysakál élt, a köznyelv nádi farkasként említette őket, így szerepeltek

Arany János

Toldijában is - mondta

Verpik Róbert

(

képünkön

), az állatkert igazgatója. Bár a XIX. század végén hazánkban kipusztultak, az utóbbi évtizedekben - a déli határ felől - újra megjelent Magyarországon a rókánál nagyobb, de a farkasnál jóval kisebb termetű kutyaféle ragadozó - tette hozzá a szakember. A rendkívül leleményes, csapatban vadászó állatok jelenleg nem állnak védelem alatt Magyarországon, szerepük azonban nagyon fontos, hiszen a sakál hazánk egyik olyan csúcsragadozója, melynek állománya folyamatosan növekszik. Szeged környékén Ruzsa és Ásotthalom közelében is él már stabil populációjuk. Egyes helyeken - mint Somogyban - annyira elszaporodtak, hogy a kutatók már azt vizsgálják, milyen mértékben veszélyeztetik a vadállományt.

A Tisza-parti város állatkertjében már tavaly is neveltek föl sakálkölyköket, most azonban kifejezetten az emberek közelségéhez szoktatva nevelik föl a két, május elején született egyedet. A vadaspark munkatársait kettős cél vezeti, egyrészt a tavaly Szegedre került sakálok csapatát növelhetik az adoptálással, másrészt az ember által nevelt, így szelíddé váló ragadozókat később látogatóknak is bemutathatják, akár a kifutójukon kívül is. A sakálok könnyen szelídíthetők, ezért is gondolta a híres etológus,

Konrad Lorenz

, hogy a farkas mellett a sakál a házi kutyák őse. Utóbb a genetikai vizsgálatok nem igazolták ezt az elméletet. A sakálok jól idomíthatók, egyes országokban fegyver- és kábítószer keresésre is használják őket.