Sport

Részben szegedi siker: országos csúcsot döntött a magyar női gyorsváltó

Részben szegedi siker: országos csúcsot döntött a magyar női gyorsváltó

Mindent kiadott a magyar csapat. Ráadásul kétszer dőlt meg az országos csúcs kedden.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
16 órája
Részben szegedi siker: országos csúcsot döntött a magyar női gyorsváltó

A lublini rövidpályás úszó Európa-bajnokság első napján a délelőtti előfutamban elért új országos csúcs után újabbat úszott a döntőben a magyar női 4x50 méteres gyorsváltó. Pádár Nikolett a fináléra ugrott be Komoróczy Lora helyére.

Kétszer dőlt meg az országos csúcs. (Fotó: Magyar Úszó Szövetség)
Kétszer dőlt meg az országos csúcs. (Fotó: Magyar Úszó Szövetség)

Két országos csúcs a magyar női gyorsváltótól

Az Eb első napján két országos csúcsot is úszott a magyar női 4×50 méteres gyorsváltó. Annak ellenére sikerült ez elérni, hogy a magyar csapat összetétele változott a döntőre. Komoróczy Lora helyett Pádár Nikolett került be.

Senánszky Petra és Pádár Nikolett is a nyolcadik helyen váltott, majd Ugrai Panna és Ábrahám Minna pedig szintén nagyot úszott, így a hatodik helyen zártak a mieink. A délelőtti időhöz képest több mint négy tizedmásodpercet sikerült javítani, így újabb országos csúcs született (1:36.49).

Európa-bajnok: Hollandia (Milou van Wijk, Marrit Steenbergen, Tessa Giela, Valerie van Roon) 1:33.85 perc. 2. Olaszország (Silvia Di Pietro, Sara Curtis, Agata Maria Ambler, Costanza Cocconcelli) 1:34.30. 3. Lengyelország (Katarzyna Wascik, Kornelia Fiedkiewicz, Julia Maik, Barbara Lesniewska) 1:35.75 ...6. MAGYARORSZÁG (Senánszky Petra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Ábrahám Minna) 1:36.49

Pádár Nikolett kedden a 400 méteres gyorsúszás számában is döntőbe jutott, a nyolcadik helyen zárt.

Jó volt versenyezni, jó volt az országos csúcs, szóval örülünk

– mondta Pádár Nikolett a váltó fináléja után.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.