
Üstököskét robbant be Olaszországban a Szegedi VE neveltje. Leinweber Olivér a válogatottnál is megmutatná mire képes.

Leinweber Olivér tavaly nyáron Szegedről Olaszországba, a Rari Nantes Savona együtteséhez szerződött. A magyar férfi U20-as vízilabda-válogatott csapatkapitánya az első mérkőzéstől kezdve helyt áll, sőt üstökösként robbant be a világ egyik legerősebb ligájában. A Szegedi VE nevelése immár az olasz bajnokság leggólerősebb játékosa, rövid idő alatt csapata húzóemberévé nőtte ki magát. Ez a teljesítmény Varga Zsolt figyelmét is felkeltette: a szegedi játékos meghívót kapott a felnőtt válogatott összetartására. Leinweber Olivér lapunk érdeklődésére mesélt az olaszországi életről, a beilleszkedésről, a bajnokságról, csapatáról, valamint kiemelkedő teljesítményéről is. Mindezek mellett természetesen a válogatott szereplés is szóba került, és az kiderült, hogy nagy célok lebegnek a fiatal pólós szeme előtt.

Savona városának csapata, a Rari Nantes Savona a történelme során három-három alkalommal nyerte meg az olasz bajnokságot (1991, 1992, 2005) és kupát (1990, 1991, 1993), emellett komoly nemzetközi sikereket is elért már: kétszer elhódította a LEN-Kupát (2005, 2011). Ezen érdemek mellett számos további dobogós helyezés öregbíti a klub hírnevét. Leinweber Olivér a nyáron helyezte át székhelyét Olaszországba.
— Jól érzem magam itt. Nem egy nagyváros Savona, de minden megtalálható, amire nekem, mint egy élsportolónak szüksége van. Közel lakom az uszodához, mindössze 750 métert kell megtennem gyalog – mesélte lapunk érdeklődésére Leinweber Olivér, akinek ez a költözés "fejesugrás volt az ismeretlenbe", ugyanis még korábban nem lakott külön a szüleitől, még Szegeden belül sem. Olivér feltalálja magát, elvégzi a házi teendőket is: főz, mos, takarít.
Tényleg élvezem az ittlétet, nagyon normálisak a csapattársak is, jól fogadtak. Nyilván van egy kis honvágyam, illetve a család és a szeretteim hiányoznak, de úgy gondolom, hogy itt is sikerült nagyon jól beilleszkedni. Természetesen ezt az egyelőre jónak mondható teljesítményem megkoronázza
– mondta, majd azt is elmesélte, hogy már többször is volt kint nála a család, vagy egy-egy barát, aminek kimondottan örült. Olivér mindenkivel igyekszik tartani napi szinten a kapcsolatot.

Leinweber kijelentette, hogy azért igazolt ebbe a csapatba, mert reménykedett abban, hogy erősek lesznek, és a legnagyobb csapatok ellen is felvehetik a harcot. A jelenleg harmadik pozíciót elfoglaló Savona eddig két vereséget szenvedett el a bajnokságban: az első helyezett Pro Recco, és a második Brescia ellen. Az Európa-Kupa sorozatában négyből négy meccset nyertek Leinweberék. — Elégedett vagyok a csapat teljesítményével – fűzte hozzá az eredménysorhoz, majd rátért saját teljesítményének elemzésére:
Ez volt a célom, hogy ilyen teljesítményt nyújtsak. Ezért jöttem ide, hogy fejlődjek, hogy megmutassam magam, hogy én ilyen szinten is képes vagyok nagyon jól játszani. A csapatomnak úgy gondolom a húzóembere vagyok, a statisztikák is ezt mutatják. Az a célom, hogy ezt így folytassam, vagy még jobban.
Azt pedig tapasztalhattuk, hogy nem csak Olaszországban, de Magyarországon is elég jónak látták az eddigi teljesítményét, ugyanis ez elegendő volt egy meghívóhoz, ami az Európa-bajnokságra készülő válogatott összetartására szólt.
Leinweber Olivér 43 találatot szerzett már az olasz ligában, amivel vezeti a góllövőlistát.
Legutóbb a Napoli ellen játszott, és nyert 15-11-re a Savona. A Szegedi VE neveltje háromszor volt eredményes.
A magyar férfi vízilabda-válogatott november 24-én és 25-én gyakorolt az összetartás alkalmából. Olivérnek így lehetősége adódott, hogy hazatérjen, erre ugyanis korábban még nem volt példa, mióta kiköltözött. Ennek oka a rendkívül sűrű versenynaptár volt. — Nagyon élveztem, jó volt találkozni a családommal, meglátogattam mindenkit, haza tudtam menni Szegedre is. Lementem az uszodába is egy-két órára, ott volt edzőimmel és csapattársaimmal beszélgettem egy jót – mesélte, majd rátért a válogatott meghívóra:
Nagyon örülök, mert ez volt a cél, ezért edzettem. Megszeretném mutatni, hogy nekem itt van a helyem, és kiérdemeljem, hogy az Eb-re készülő keretbe bekerüljek, vagy hogy akár az Eb-re utazzak. Én úgy gondolom, hogy jó úton haladok, és ezt meg is valósíthatom.
– hangsúlyozta Leinweber Olivér. A Savona játékosa szerint ez a két nap, amit a válogatottal töltött, jól sikerült neki. Játszottak a Fradival, úszótesztjük volt, taktikai edzést tartottak. — Odateszem magam, illetve a legjobbamat nyújtom, és majd meglátjuk, hogy ez elég lesz-e – tette hozzá reménykedve.
A vízilabda alapja a védekezés, amiből a legmagasabb szintet sajátíthatja el a szegedi fiatal Olaszországban. Olivér emellett az olasz mentalitást emelte még ki, mint hatalmas pluszt, ami a játéka fejlődéséhez hozzájárulhat.
Beszéltem Varga Zsolttal, nagyon-nagyon pozitív volt. Megdicsért, hogy nagyon jó teljesítményt nyújtok itt Olaszországban. Elmondta, hogy szerinte nagyon jó helyen vagyok
– árulta el Leinweber, aki mindent meg fog azért tenni, hogy bebizonyítsa: igenis helye van a válogatottban.
Leinweber Olivér a bemutatkozó meccsén nyolc gólt szerzett a Savonaban:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.