
Szegedi résztvevője is lesz az Eb-nek. Pádár Nikolettet is láthatjuk a lengyelországi kontinensviadalon.

A Magyar Úszó Szövetség elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, ennek értelmében kilenc férfi és tizenhárom női versenyző, köztük a szegedi Pádár Nikolett utazik Lublinba, a december első hetében esedékes rövidpályás Európa-bajnokságra.

December 2. és 6. között rendezik Lublinban rendezik a rövidpályás úszó Európa-bajnokságot, két éve Magyarország az éremtáblázat élén zárt: 11 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérem volt a mérleg.
Bár az európai szövetség versenyein nincsenek szintidők, a nemzeti szövetségek saját hatáskörben megtehetik, hogy a válogatási elveknél szintekhez kötik a nevezést. Sós Csaba szövetségi kapitány a két évvel ezelőtti, otopeni Eb-döntők 8. időeredményeihez kötötte a részvételt, ezt végül 22-en teljesítették vagy most Debrecenben, vagy korábban, akár a tavalyi budapesti világbajnokságon.
Az Egyesült Államokban tanuló szegedi úszó három gyorsszámban áll rajtkőre. Pádár Nikolett 100, 200 és 400 méter gyorson versenyez majd Lublinban.
A világbajnoksághoz képest változás, hogy az Eb-n kizárólag 4×50 méteres váltók versenyeznek. Ez azt jelenti, hogy a budapesti vb-n történelmi ezüstérmet szerző 4x200 méteres magyar női gyorsváltó ebben a formában nem szerepel.
Az idei U23-as Európa-bajnokság is emlékezetesre sikeredett Pádár Nikolett számára: A szegedi úszó Ábrahám Minnával holtversenyben lett Európa-bajnok 200 méter gyorson:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.