
Szinte leírni sem lehet, amit láttunk. Negyven év után sem lesz ott a világbajnokságon a magyar válogatott.

A magyar válogatottnak csak jelentős szerencsével lehetne kiharcolnia a 2026-os világbajnoki részvételt a csoportselejtezők zárásánál. A győzelem önmagában kevés, ehhez Portugáliának is pontot kellene veszítenie az örmények ellen. Reális cél az F csoport második helyének megszerzése és a jövő márciusi pótselejtező elérése. Ehhez mindössze annyi kellett, hogy Marco Rossi csapata elkerülje a vereséget a telt házas Puskás Arénában Írország ellen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a válogatott szurkolótábora, a Carpathian Brigade között továbbra is feszült a viszony, olyannyira, hogy a hétvégén az MLSZ nem engedélyezte, hogy koreográfiával fogadják a pályára érkező magyar csapatot. Ennek ellenére a szurkolók ismét kitettek magukért, és már a hagyományos szurkolói vonuláson is kitűnő hangulatot teremtettek.
Marco Rossi végül két poszton is módosított az örmények elleni kezdőn. Bolla Bendegúzt Lukács Dániel váltotta, Callum Styles helyett pedig Tóth Alex kapott szerepet.
Álomszerűen kezdett a magyar válogatott már a harmadik percben előnybe került.
Szoboszlai rövid szöglete után visszakapta a labdát Kerkeztől, élesen középre tett, ahol a röviden érkező Lukács Dániel fejjel a kapuba csúsztatott. A VAR vizsgálata sem talált szabálytalanságot. (1-0)
Tegyük hozzá, Marco Rossi döntése gyorsan igazolódott, a Puskás Akadémia kezdőcsapatba jelölt csatára azonnal élt a lehetőséggel.

Sajnos az előny hamar elolvadt. A 11. percben Szalai Attila szabálytalankodott Ogbenével szemben a tizenhatoson belül. A VAR ismét előkerült, ezúttal büntetőt ítéltek, amit a portugálok ellen is duplázó Parrott magabiztosan értékesített. (1-1)
A gól után a magyar válogatott támadásban maradt, igaz uralni nem tudta a játékot. A feltolt védekezés jó döntés volt, nem nagyon tudtak vele mit kezdeni az írek. A 27. percben Lukács jobbról érkező beadását Sallai közelről lőtte rá, Kelleher védeni tudott.
Tíz perccel később már ő sem segíthetett. Varga Barnabás mellel maga elé tette a labdát, majd mintegy 18 méterről nagy erővel a kapuba lőtt. (2-1.) Érdemes megnézni, ritka nagy gól volt.

A félidő utolsó perceiben is inkább a magyar válogatott volt aktívabb, de újabb gól már nem született.

A második félidő elején több kemény ír belépő maradt lap nélkül, miközben a játék többször megszakadt sérülések miatt. Az 57. percben a születésnapos Dibusz egy lesgólt is megúszott, a stadion pedig többször Rossi nevét skandálta. Kimondottan tetszetősen játszott a magyar válogatott. Az írek ugyan becsülettel próbálkoztak, de nem tudtak komolyabb veszélyt teremteni a magyar kapu előtt egészen a 79. percig. Azaz nagyszerűen ugratta ki Parrottot, aki ziccerben, 7 méterről spiccel átbökte a labdát Dibusz felett. (2-2)
Ezután jött a leírhatatlan sokk és dráma:
az írek a 96. percben belőtték a győztes gólt. Parrott előzte meg Mocsit, és mesterhármast ért el. Az ír válogatott 3-2-es győzelmet aratott a Puskás Arénában Magyarország ellen, így megszerezte a második helyet a csoportban. Marco Rossi csapata a harmadik helyen végzett, ezzel edőlt: nem jutunk ki a vb-re negyven év után sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.