A hazai szurkolók a csapat fontos támasza voltak. Két győzelemmel indította az idény az SZTE-Szedeák.
A Paks elleni bravúros idénynyitó-győzelem után az első hazai mérkőzését is megnyerte az SZTE-Szedeák. A szegediek az újonc Kaposvárt gyűrték le izgalmas végjátékban az újszegedi sportcsarnokban. Simándi Árpád, Keegan Records, Vuk Vulikics és Josh Fortune is értékelte a győzelmet.
Nem volt könnyű helyzetben az SZTE-Szedeáknak, ugyanis Djordje Drenovacs játékát is nélkülözni kellett a hazaiaknak.
Az első két negyedben remekül játszott a Szeged, a félidőre egy magabiztos előnyt kapart össze. A harmadik játékrészben elején azonban vérszemet kapott az ellenfél, és jelentősen csökkentette hátrányát. Az utolsó tíz perc nem indult rosszul szegedi szempontból, azonban a véghajrá a vendégeké volt, akik kis híján hosszabbításra mentették a meccset. Végül szűkös szegedi győzelem született.
Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a szünet előtt volt egy kilengésünk. A harmadik negyedben a Kaposvár váltott egy picit, ott több időre volt szükségünk, mire alkalmazkodtunk ehhez. Azt gondolom, megérdemelten nyertünk, végig vezettünk, kontrolláltuk a meccset. A végjáték lehetett volna egy kicsit jobb, de minden jó, ha jó a vége! Gratulálok a srácoknak, csapatként játszottunk, küzdöttünk, együtt védekeztünk, ez hozta meg a sikert. Sajnos a sérüléseket nem tudjuk befolyásolni, de mindenki gyorsan lereagálta ezt a helyzetet, így mindenki megtalálta a helyét. Nagyon köszönjük a szurkolóink mai támogatását is!
– összegezte a látottakat Simándi Árpád vezetőedző. Keegan Records értékelése itt meghallgatható:
Remek győzelem! Voltak váratlan problémáink, mivel Djordje és Zsír megsérült, de igazi csapatként álltunk ki, keményen küzdöttünk. Köszönet a szurkolóknak, remek hangulatot teremtettek. Megérdemelten győztünk! Jól kezdtük a szezont, és így kell folytatnunk, hogy sikeresek maradhassunk
– nyilatkozta az SZTE-Szedeák legjobbja, a 25 pontot termelő Vuk Vulikics.
Nagyon küzdelmes meccs volt. Az elejétől a végéig megnehezítették a dolgunkat, de mi is keményen küzdöttünk és fejben is ott voltunk. A vége szoros lett, de sikerült nyernünk
– fogalmazott Josh Fortune.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.