Újabb két pont a zsebben. Jövő héten az eddigi legnagyobb feladat vár a Pick Szegedre.
Az idény harmadik mérkőzésén lépett pályára az OTP Bank - Pick Szeged. A Gyöngyös és a Szigetszentmiklós után a PLER-Budapest sem jelentett akadályt a Kékeknek. Michael Apelgren együttese győzelemmel hangolt a Pick Arénában a csütörtökön, szintén hazai pályán rajtoló Bajnokok Ligája idényre.
Ahogy a Szigetszentmiklós ellen, ezúttal is már a meccs legelejétől a 7 a 6 elleni játékot preferálta Michael Apelgren, azonban egészen három percig kellett várni az első szegedi találatra. Sostaric gólja már 0-2-es PLER vezetésnél jött.
A vendégek tartották előnyüket, futott az eredmény után a Szeged, amelynél az első 20 percben két időkérés is volt, nem igazán ült a játék.
Többször sikerült egyenlíteni, ám a vezetés nem tudták megszerezni a szegediek. A 22. percben Smárason és Kalarash góljai jelentették a fordulópontot, ekkora tudott először előnybe kerülni a Szeged.
Ám ez nem törte meg a fővárosiak lendületét és lelkesedését, visszavették a vezetést és kettővel is elléptek újfent. Az utolsó szó a Pick Szegedé volt: végül a vártnál sokkal nehezebben, de megvolt az előny a szünetben. Frimmel 12 másodperccel a lefújás előtt talált be, 21-20 volt harminc percet követően.
A második játékrész már sokkal gördülékenyebben indult szegedi szempontból, egyre csak nőtt az előny. Az első tíz perc alatt hat gólra növelte vezetését Michael Apelgren együttese. Frimmel jegyzte a 30. szegedi gólt a 40. percben (30-24).
A fiatalok közül most is többen lehetőséghez jutottak: Radvánszki Attila, Fogas Márton, Furka Márton, Lukácsi Kornél és a már tapasztaltabbnak számító, szintén sajátnevelésű játékos, Szilágyi Benjámin is beletette a magáét a meccsbe.
Ebből a hátrányból már nem tudott visszakapaszkodni a PLER, az 52. perc elején már tíz volt közte (38-28). A fiatalok lendülete vitte tovább a Szegedet, Fogas Márton gólja volt a végszó, a vége 44-32 lett.
K&H férfi kézilabda liga, 1. forduló. Szeged, Pick Aréna, 1953 néző. Vezette: Nagy, Túróczy.
OTP Bank - Pick Szeged–PLER Budapest 44–32 (21–20)
OTP Bank - Pick Szeged: Thulin – Sostaric 2, Abelvik 3, Kalaras 4, Mackovsek 4, Frimmel 5, Gottfridsson. Csere: Radvánszki (kapus), Bánhidi 4, Szilágyi 6/2, Smárason 3, Garciandia 7, Bodó 2, Furka 1, Fogas 2, Lukács 1. Vezetőedző: Michael Apelgren.
PLER-Budapest: Kránitz – Zalai 1, Markez 7, Kemény 5, Vuksic 1, Ocvirk 12/4, Sunajko S. 1. Csere: Borsos (kapus), Groff, Dénes, Bognár 1, Kavin 1, Várszegi 2, Pordán 1, Fekete, Fodor. Vezetőedző: Lepsényi Sándor.
Hétméteres: 2/2, illetve 5/4.
Kiállítás: –, illetve 8 perc.
Jövő hét csütörtökön elrajtol a Bajnokok Ligája-idény. A szegediek a lengyel bajnok Orlen Wisla Plockot fogadják a Pick Arénában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.