Áprilisban csodát tett a Pick Szeged, most pedig egy átalakult PSG-re számíthat

Rangadó vár a Pick Szegedre. Bánhidi Bence erre számít csütörtökön.

A Bajnokok Ligája harmadik fordulójában az OTP Bank - Pick Szeged hazai pályán fogadja a Paris Saint-Germain együttesét. A rangadó előtt Bánhidi Bence nyilatkozott a szegedi klub honlapjának.

Sokat jelent a Pick Szeged számára az első siker
Michael Apelgren együttese a Wisla Plock ellen vereséggel nyitotta a Bajnokok Ligája idényt, majd megszerezte első sikerét előző hét szerdán a GOG vendégeként. Bánhidi Bence elmondta, mennyit jelenthet ez a győzelem.
Sokat, és bízom benne, hogy visz tovább bennünket csak előre. Nem kezdtük jól a BL-szezont, hiszen hazai pályán kikaptunk a Plocktól, ezért is volt fontos, hogy Dániában végül magabiztos győzelmet arattunk. Ilyenkor mindig könnyebb a hazaút
- fogalmazott a csapatkapitány.
Bánhidi Bence: Szeretem az ilyen mérkőzéseket
A Szeged magyar válogatott játékosa elmondta, mik az első dolgok, amik az eszébe jutnak a PSG kapcsán.
Több minden. Az első, hogy futballban ők a Bajnokok Ligája-győztesek. A második az idei bravúrunk, amikor az egyenes kieséses szakaszban búcsúztattuk őket a BL-ben. A harmadik pedig, hogy közeledik a szegedi meccs, és mindjárt itt a kezdés. Szeretem az ilyen mérkőzéseket, már nagyon várom
- jegyezte meg Bánhidi Bence, majd az ellenfélre és a csütörtöki meccsre is kitért:
Alaposan átalakultak, új edző irányítja a munkát, és teljesen más taktikával, más kerettel érkeznek hozzánk. Új stílusban kézilabdázó csapatra kell készülnünk. Ugyanakkor sokszor elmondtuk már, hogy a mi legnagyobb erősségünk ebben a szezonban az lehet, hogy nálunk nem volt nagy változás, együtt maradtunk. És ami a legfontosabb: mögöttünk van a fantasztikus szurkolótáborunk.
A Szeged BL-mérlege a Paris Saint-Germain ellen: 12 meccs, 3 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség.
Áprilisban csodát tett a Szeged a francia fővárosban. A 35-25-ös sikerrel a szegediek hat év után jutottak be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé:
