Megműtötték Ádám Martin térdét

A válogatott támadó nehéz időszakot szeretne lezárni a sikeres operációval.

A 30 éves, 28-szoros válogatott támadó Instagramon számolt be arról, hogy sikeresen átesett térdműtétjén. A tolnaiakhoz januárban visszatért Ádám Martin hangsúlyozta:
nehéz időszakon van túl, de most már a felépülésre és a visszatérésre koncentrál.

A csatár július végén még örömmel térhetett vissza a pályára egy korábbi, hosszabb kihagyás után, ám a Kisvárda elleni idegenbeli mérkőzésen ismét fájdalmai jelentkeztek. Az orvosi stáb konzultációt követően a műtét mellett döntött, amelyet most sikeresen elvégeztek. A játékos köszönetet mondott a szurkolóknak a támogatásért, és jelezte: innentől csak az előretekintés és a gyógyulás számít számára.