Ismerős arc újra Szegeden. Második légiós-igazolását mutatta be az SZTE-Szedeák.
Nyolc év elteltével ismét az SZTE-Szedeák kosarasa lesz Josh Fortune - jelentette be hivatalos felületein a klub.
A 30 éves amerikai hátvéd karrierje első európai idényét Szegeden töltötte: a 2017-18-as szezonban 16 pontot, 4 lepattanót és 3 gólpasszt átlagolt, a triplákat 37.5 százalékkal értékesítette.
A 196 centi magas kosaras azóta szerepelt többek között a dán, a lengyel és az ukrán bajnokságban is, legutóbbi csapata pedig a grúz bajnok BC Kutaisi volt, ám a 2024-25-ös évad családi okok miatt korán véget ért számára.
Josh Fortune augusztus közepén érkezik majd Szegedre és szerződése egyhónapos próbajátékot követően válhat véglegessé.
A magyar ligában jól ismert szerb kosarast, Djordje Drenovacsot szerződtette az SZTE-Szedeák, mint az első idegenlégióst. A szerb játékossal kétéves, 2027-ig szóló szerződést kötött a klub.
A 32 éves kiscsatár ismerős lehet a drukkerek számára, hiszen 2020 januárja óta a DEAC-ban kosarazott. A szerb U19-es válogatottal világbajnoki ezüstérmes kosaras az elmúlt öt szezonban rendre 18 pont körül átlagolt az A csoportban. A 2024-25-ös idényben az ötödik helyen végzett debrecenieknél 33 meccsen átlagban 32.3 perc alatt 17.2 pontot és 4.3 lepattanót jegyzett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.