
A svéd büszke arra, amit idén felépítettek. Michael Apelgren Magyarországra is azzal a céllal jött, hogy mindent megnyerjen.
Az OTP Bank - Pick Szeged Magyar Kupa-győztesként és bajnoki ezüstérmesként zárta a 2024/25-ös idényt, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőig jutott. Michael Apelgren vezetőedző a szegedi klub honlapjának értékelte az évadot.
Michael Apelgren az interjú elrjén arra tért ki, hogy időbe telt, mire a játékosok alkalmazkodtak az új rendszerhez, valamint az újak beilleszkedtek.
Nekem edzőként van egy világos elképzelésem arról, hogyan szeretném látni a játékunkat, de alkalmazkodni is kell ahhoz, ahol éppen tartunk. Az idény során mi is változtattunk, kerestük a válaszokat, és büszke vagyok arra, hogy folyamatosan fejlődni tudtunk. Idő kellett, hogy a játékosok megszokják a rendszert, de nekem is meg kellett tanulnom, mi működik náluk. A végére szerintem nagyon erősek lettünk
- foglalta össze az idény tapasztalait a svéd tréner, aki hozzátette: "közel voltunk a Bajnokok Ligájában a Final Fourhoz, a magyar bajnoki címhez, megnyertük a Magyar Kupát.
Most már "csak" tovább kell építkeznünk.
A téli szünet után nehezen került lendületbe a Pick Szeged, becsúsztak váratlan vereségek, a szakadék szélén táncolt a csapat, hogy elússzon az esély egy jó idényre. Michael Apelgren szerin egyértelműen a párizsi, PSG elleni meccs volt a fordulópont.
Tíz góllal nyerni ott, az olyan történelmi pillanat, amit soha nem felejtek el. Ez volt a legnagyobb fordulópont. Végig éreztük, hogy jók vagyunk, csak néha hibáztunk. A szezon végére viszont egy igazán versenyképes csapattá váltunk, amely együtt küzdött, és egyre jobban értette a rendszert
- mondta.
A svéd tréner elmondta az interjúben, hogy nagyon sokat jelent a kupagyőzelem, ugyanis sikerült az első idényében megszereznie az első trófeáját a csapattal.
Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztük az első közös trófeánkat. Ezekben a pillanatokban is látszott, hogy van valami extra ebben a csapatban. Úgy érzem, történelmet írhatunk Szegeden. Már nyertem címeket Norvégiában és Svédországban, és Magyarországra is azzal a céllal jöttem, hogy itt is mindent megnyerjek
- jegyezte meg.
A svéd vezetőedzője úgy látja, hogy sikerült szűkíteni a különbséget a Szeged és a Veszprém között.
Hat meccsből hármat mi nyertünk, hármat ők. Tavasszal nyertek a bajnokságban, de itt ősszel és a döntőben nem tudtak nyerni, és a kupában semleges pályán is mi győztünk. A fináléban nagyon közel voltunk ahhoz, hogy idegenben is nyerjünk. Büszke vagyok arra, amit idén felépítettünk. Tudom, hogy érzik, mennyire közel vagyunk, lehet, hogy ez nem is "tetszik" nekik
- hangsúlyozta.
Apelgren szerint nagy előny lehet az összeszokottság a következő idényben.
Sokszor látni, hogy csapatokat teljesen átalakítanak, de nálunk most stabilitás van. Jön Jim Gottfridsson, aki egy nagyon jó játékos, és a csapat magja is együtt marad. Már csak néhány százalék hiányzik a Final Fourhoz vagy a bajnoki címhez – egy gól, egy védés, egy fordított bírói ítélet
- rögzítette a svéd.
Ha tovább fejlődünk, miért ne célozhatnánk meg a legnagyobb célokat?
- tette fel a kérdést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.