
Az elődöntőben végül elvérzett a magyar csapat. Leinweber Olivér hét gólt szerzett.
Az U20-as magyar férfi vízilabda-válogatott óriási harcot vívott az Amerikai Egyesült Államokkal a világbajnokság elődöntőjében. A magyar csapat a találkozó nagy részében vezetett, három negyeden keresztül remekül vízilabdázott, azonban az utolsó nyolc percben az amerikaiak bizonyultak jobbnak. A 18-16-os vereséggel záruló meccsen Leinweber Olivér hét gólt szerzett. A bronzéremért száll majd harcba Magyarország, az ellenfél a házigazda horvátok lesznek.
A magyar és az amerikai csapat már harmadik alkalommal találkozott néhány nap alatt, ugyanis a két válogatott a felkészülés és a csoportkör során is farkasszemet nézett egymással. A világbajnoki csoportkör második fordulójában vívott összecsapás óriási küzdelmet és drámai magyar sikert hozott: Balogh Botond 1.2 másodperccel a dudaszó előtt lőtte a mindent eldöntő, akkor negyeddöntőt érő gólt.
A magyar válogatott szerezte meg a vezetést az elődöntőben, Szitás Dávid pedig egy remek védéssel nyitott. A magyar csapat kapitánya, Leinweber Olivér folytatta a gólgyártást, a tökéletesen kivitelezett ejtése már a 14. találata volt a világbajnokságon. Három perc után 3-1-re vezetettek a mieink, majd a folytatásban zárkóztak az amerikaiak, Varga Vince kiváló védekezésére volt szükség a negyed végén, hogy megmaradjon az előny (5-4).
A második negyed elején a magyar csapatnak sikerült megtörnie az amerikaiak lendületét, 3-0-val nyitott Nagy Sándor együttese, immár négy góllal mentek a mieink. Ugyan végig vezetett a magyar csapat, de nem feltétlen lehetett elégedett, hiszen a folytatásban ismét elolvadt az előny, hatalmas küzdőszellemről tett tanúbizonyságot az amerikai együttes is. A félidőben 10-9 volt ide.
A harmadik játékrész első támadásával egyenlíteni tudott az Egyesült Államok, majd a találkozón először a vezetést is átvette. A negyed felénél járva sikerült visszakapaszkodni Varga óriási találatával. Leinweber negyedik és ötödik gólját is meglőtte, 13-12 már a magyar csapat vezetett két perccel a negyed vége előtt. Szabó óriási védésének köszönhetően megmaradt a magyar előny.
Magyar szempontból nagyon rosszul alakult a záró nyolc perc első fele: az amerikaiak négy gólt szereztek, válasz nélkül, így az előny háromgólos hátránnyá alakult (13-16). Három és fél perc volt már csak hátra. Már nem igazán lehetett szavakat találni Leinweber Olivér teljesítményére: a szegedi játékos újabb két góllal jelentkezett, és csiholt tüzelt ismét a magyar csapatba. Mindhiába azonba, az ellenfél okosan lehozta a maradék időt, és megnyerte az elődöntőt, annak köszönhetően, hogy 6-3-ra hozta az utolsó negyedet. A meccs háromnegyedében remekül vízilabdázó magyar csapat 18-16ra maradt alul.
Leinweber Olivér ismét a magyar válogatott legeredményesebbje volt, hét gólt szerzett a szegedi csapatkapitány.
Vízilabda, U20-as világbajnokság, elődöntő
Magyarország–Amerikai Egyesült Államok 16-18 (5-4, 4-3, 3-3, 3-6)
Magyar gólszerzők: Leinweber 7, Varga 3, Peőcz, Tóth M., Benedek, Pörge, Balogh, Lugosi
A csoportkört öles léptekkel szelte át az U20-as magyar férfi vízilabda-válogatott. Nagy Sándor együttese Montenegró (18-10), az Egyesült Államok (13-12) és Horvátország (15-11) legyőzésével megnyerte a csoportját. A negyeddöntőben Olaszország ellen (13-10) pedig kétséget sem hagyott afelől a magyar csapat, hogy helye van a négy között.
Az elődöntőben azonban nem sikerült ismét legyőzni az amerikaiakat, így a világbajnoki bronzéremért ugorhat medencébe Magyarország.
Válogatottunk ellenfele a házigazda Horvátország lesz szombaton 19 órától.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.