A szegedi futball nagyjai: Gerecz Péter
Sahin-Tóth Dezső, a DAFC Szeged Körzet Központ alapítójának munkássága révén fut sorozat a SzegedMa oldalán, amelyben a szegedi labdarúgás kiemelkedő alakjainak pályafutásaira tekintünk vissza. Gerecz Péter mesélt karrierjéről.
SZVSE, majd Dózsa
Gerecz Péter az érettségi után rögtön két év töltött a katonaságban, majd az SZVSE NB III-as csapata hívta.
Ott Tihanyi Béla Bácsi lemérte a lábamat és foci cipőt készített rá. Akkor éreztem az életemben először, hogy szükség van rám. Ő volt a csapat cipész szertárosa
- emlékezett vissza.
Ezt követően, 1980-tól az NB II-es Szegedi Dózsában rúgta a bőrt. Az első meccse egy BVSC elleni 5:1-es győzelem volt, 4 ezer néző előtt. Az ötödik gólt Ő szerezte, amit még 10 követett abban az idényben.
Csodálatos volt.
"A 80-as években még nem volt gyakori a nyugati utazgatás. Hála a Dózsa vezetésének, mi többször is voltunk Németországban, Ausztriában, Olaszországban. Passaui túránk során jól ment a játék, és marasztaltak, hogy megkapok mindent. De hát otthon a feleségem és az egy éves kislányom várt. Azt ígérték egy éven belül együtt leszünk Passauban mindannyian. Akkor még nem tudtam, hogy az előtte nyitott sportboltom megéri a 43 évet.
Természetesen nemet mondtam. A Dózsában is mindig csodás közösség volt.
A nagy menetelés
1985-ben jött a nagy Magyar Nemzeti Kupa-menetelés, ahol az NB I-es SZEOL-t is kiverve, a legjobb négy közé jutásért az akkori válogatott csatársorral felálló Tatabánya állította meg a Szegedi Dózsát.
Nem volt szégyen, hiszen három nappal előtte a Práterben is győzött a Kiprich, Plotár Vince által vezérelt magyar válogatott
- mondta Gerecz Péter, aki ekkor visszakerülhetett volna az NB I-es Kaszás csapathoz, amelynél már volt kint Szerbiában, vendégjátékosként is, de a feleségével úgy döntöttek, hogy a Finis sportbolt, a civilélet a jövő és nem a hamarosan véget érő focikarrier.
Gerecz Péter játékos-edzőként folytatta
1990-ben, az NB II-ben fejezte be Gerecz Péter az élsportot, majd egy évre a SZEOL játékosmenedzsere lett.
Aztán jöttek a gyönyörű mórahalmi évek. Oros (Ő volt az edző) megjelent egy csokor gerberával a feleségemnél, így kerültem oda, nem pedig Kiskőrösre az NB III-ba, ahova Hímer Pistabá hívott
- mesélte. "Először játékos, majd az Oros a SZEOL edzője lett, én pedig játékos edző lettem. Két Megye I-es bronzérem is összejött." - tette hozzá.
A Sándorfalván elöltött néhány évre is szeretettel emlékezem
- fűzte hozzá.
Csodát tett a móravárosi közösség
2011-ben keresett meg Nógrádi Tibi, hogy élesszük újra Sándor Csikar egykori klubját, a Móravárosi Kinizsit, hiszen én móravárosi voltam. Mondtam neki, ez fantazmagória.
Addig, kétharmad MLSZ és egyharmad városi támogatással megépült a műfüves kispálya. Az elnöki pozíciót nem vállalta Gerecz Péter, de minden egyebet igen.
Tibinek igaza lett, ez a kis közösség csodát tett. Csikar bácsit én személyesen ismertem, többször voltam nála Budán. Sajnos ő már nem láthatta, gyorsan elmentek egymás után feleségével, Évikével.
Épülgetett a felnőtt csapat is a megye II-es és a megye IV-es szinten, de az előre lepéshez áldozatok, lemondások is kellettek.
62 évesen bajnoki mérkőzést játszottam úgy, hogy hazai pályán velem voltunk tízen. A vége az lett, hogy a felnőtt csapat megszűnt. Nehezen viseltem. Utánpótlás nevelő club maradtunk, az edzők és a vezetői team nagyot alkotott, köszönet mindenkinek
- zárta gondolatait Gerecz Péter.
