Sport

Még semmi sincs lefutva, nem aludhat bele sikerébe a Szegedi VE

Még semmi sincs lefutva, nem aludhat bele sikerébe a Szegedi VE

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
4 órája
Még semmi sincs lefutva, nem aludhat bele sikerébe a Szegedi VE

Egy gólgazdag meccsen fölényes győzelmet aratott a Tiszavirág Sportuszodában a SEQOMICS Szeged férfi vízilabdacsapata a Kaposvár ellen a 7. helyért zajló párharc első meccsén.

Fotó: Albert Péter

 

Ahogy telt az idő, egyre inkább nyílt szét az olló a csapatok között, jött meg az önbizalmunk

- mondta a mérkőzés kapcsán Kiss Csaba, a SZVE vezetőedzője.

Még nincs lefutva a párharc, hogyha mi úgy megyünk oda szerdán Kaposvárra, hogy valahogy majd biztosan behúzzuk, akkor szombaton is vízilabdáznunk kell itt a Tiszavirág Sportuszodában. Bármennyire is szeretünk itt játszani, szeretnénk lezárni a párharcot szerdán

- fejtette ki Kiss Csaba, majd hozzátette: 0-0-ról indult a szerdai meccs, nem szabad, hogy ez az eredmény elaltassa a csapatot.

Érthető módon a kaposvári oldalon, közel sem tudtak ennyire derülátón nyilatkozni a helyosztós párharc első meccse után:

Szétesett az egész, egy amatőr csapat benyomását keltettük. Olyan érzésem volt mintha augusztus második hetében lennénk, és semmi nem állna össze

- mondta a Kaposvár vezetőedzője, Surányi László. A tréner kiemelte, hogy meglátszott annak az "eredménye" hogy csak heti egyet edzettek, a Szeged átgázolt rajtuk.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.